ÁLOMKÉP ÉS VALÓSÁG

Leírás

Lajtha László, az örök ellenzéki zeneszerző, népzenekutató II. világháború után kibontakozó utolsó alkotóperiódusa feszültségekkel teli időszak. Bár ekkoriban komponált művei elkerülhetetlenül kölcsönhatásba kerültek a keletkezésük keretéül szolgáló magyar kultúrpolitika legfontosabb irányelveivel, Lajtha elképzelései – főként külföldi tanulmányai nyomán – mégis elsősorban a nemzetközi művészeti élet törekvéseihez kapcsolódtak. Nem meglepő tehát, hogy a kötetben felvonul a 20. század kulturális életének számos jeles képviselője – többek között T. S. Eliot, Serge Lifar, Ralph Vaughan Williams, a francia Hatok tagjai vagy Henry Barraud –, akikkel a zeneszerző szakmai vagy baráti kapcsolatot ápolt.1951-ben – népzenekutatói, nem pedig zeneszerzői munkásságáért – Kossuth-díjjal tüntették ki, négy évvel később a Francia Akadémia, távollétében, levelező tagjává választotta. Műveit a magyar zenei élet olyan nemzetközi hírű kiválóságai – Lajtha egykori zenedei tanítványai – tartották műsorukon, mint a Tátrai vonósnégyes vagy a karmester Ferencsik János. A zeneszerző 1948 és 1962 között – a szoros értelemben vett kései alkotókorszak idején – mégis egyfajta belső emigrációba kényszerült: egy alkalomtól eltekintve nem hagyhatta el Magyarországot.Könyvünk Lajtha magyarországi recepciója köré épül, azt a kérdést vizsgálja, hogy a szűkös művészi mozgástérben milyen inspirációs forrásokból meríthetett a komponista. A zenei elemzések egy rendkívüli zeneszerző- egyéniség művészetét körvonalazzák a komponistát ért politikai és kulturális hatások szövevényes kontextusában.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,82 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ IGAZI KÍVÁNSÁG – A TELIHOLD KÁVÉZÓ

raktáron

13,09 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOCSIDZUKI MAI

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

SZUPERNÖVÉNYEK – 84 CSERJE, FA ÉS ÉVELŐ

raktáron

8,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHWARZER, ELKE

Kiadó

SZIGET KIADÓ BT.

A SZOBOSZLAI – SZTORI

raktáron

19,47 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZOBOSZLAI ZSOLT-KÁLNOKI KIS ATTILA

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

SZÉP ÁLMOKAT! – KIS HOLD

raktáron

9,71 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÓTH ANNA

Kiadó

PRO JUNIOR

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÁLOMKÉP ÉS VALÓSÁG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5