A KÖVET MINDEN KÖVET KÖVET

Leírás

Néhány évvel ezelőtt arról faggatott egy barátom, mikor írom már meg végre a saját önéletírásomat, és ha megírom, mennyire lesznek segítségemre a műfajt vizsgáló elméleti írásaim. Készülök rá, feleltem akkor neki, de egyelőre még nem is tudom, melyik végénél foghatnék hozzá. Mert hiszen a lehetőségek korlátlanok. Annyi bizonyos, hogy mint minden emlékírónak, nekem is meg kellene találnom azt az archimédeszi pontot, ahonnét el tudnék indulni, ahonnét visszatekintve ki tudnám emelni mindazt, ami felfogásom szerint valóban fontos, hogy azután valamiképpen elrendezzem, narratívába foglaljam az így kiválasztottakat. Végül arra jutottam, de ez már jóval az idézett beszélgetés után történt, hogy a párizsi évek adhatják a keretet. De maga a szöveg semmiképpen sem krónika formájában áll össze. Inkább kiemelem a csomópontokat, amelyekből kiindulva szükségképpen más idősíkok is bekerülnek az elbeszélésbe, hiszen mindennek vannak előzményei és mindennek vannak következményei. A párizsi időszak többek közt azért is izgalmas, mert a magántörténet itt összefonódik közös történetünkkel, patetikusan szólva: a Történelemmel; hiszen nem létezhetnek egymás nélkül. Ez a választás egyúttal lehetőséget ad arra is, hogy hozzáfűzzem mindazt, ami a gondolataimban, a tudatomban jelenik meg, ami foglalkoztat, akár akkoriban, akár később.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,23  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BELSŐ HANGOLÁS – 52 ZENETERÁPIÁS GYAKORLAT A KREATÍV ÖNISMERETÉRT

raktáron

19,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PAÁR JULIANNA

Kiadó

GOOD LIFE BOOKS

HUGÓ – ŐSFÖLDI LEGENDÁRIUM

raktáron

12,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LOCRYN, S. A.

Kiadó

SMARAGD KIADÓ

VARÁZSOLJ SZÍNEKET! – A HÁROM KISMALAC ( VÍZZEL TÖLTHETŐ ECSETTEL)

raktáron

8,37  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

TENGERI ÁLLATOK – NYITOGATÓS LAPOZÓ

raktáron

9,69  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KÖVET MINDEN KÖVET KÖVET” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5