THE WALKING DEAD – ÉLŐHALOTTAK – ALÁSZÁLLÁS

Leírás

Sötét múltjának hamvaiból kiemelkedve a georgiai Woodbury a biztonság szigete lesz a járkáló holtak fertője közepette – a város újjáépül egykori zsarnoki vezére, Philip Blake, más néven a Kormányzó uralma után. Az eszelős Blake öröksége ott kísért a fallal körülvett kis település minden zugában, ám Lilly Caul és túlélőkből álló, maroknyi, szedett-vedett csapata elszánt, és kész arra, hogy maguk mögött tudják a traumákkal terhes múltat… annak dacára, hogy egy hatalmas horda közeledik feléjük.A csillapíthatatlan éhségtől űzött, és egyenesen Woodbury ellen zúduló roppant zombisereg lesz az első igazi próbatételük. Lilly és társai nem hajlandóak harc nélkül feladni, és egy káprázatos ellentámadás révén az ostromlott városlakóknak sikerül egyelőre megmenekülniük, egyesítve erőiket a vadonból frissen érkezett titokzatos vallási szektával. A Jeremiah nevezetű, rejtélyes prédikátor vezette szakadár egyházi csoportot mintha az ég küldte volna Woodburybe, szinte tökéletesen beleillik a Lilly megálmodta demokratikus, családszerető jövőbe. A két frakció egybeolvad, a város virágzik, és a járvány kitörése óta most először tűnik minden reménytelinek. Ám a dolgok – főként a járkáló holtak világában –, gyakran nem azok, mint aminek tűnnek. Jeremiah és hívei sötét titkot rejtegetnek, aminek bizonyítékai szép lassan kezdenek előkerülni.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,04  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RIPLEY- A TEHETSÉGES MR. RIPLEY

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HIGHSMITH, PATRICIA

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

ÁLLATOK – ABLAKOS KÖNYVECSKE

raktáron

12,66  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BATOR, AGNIESZKA

Kiadó

AKSJOMAT KIADÓ KFT.

A VILÁG MEGISMERÉSE – HOGYAN ALAKULT KI A MODERN TERMÉSZETTUDOMÁNY

raktáron

14,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEINBERG, STEVEN

Kiadó

AKKORD / TALENTUM

BUDDHIZMUS

raktáron

8,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEOWN, DAMIEN

Kiadó

OSIRIS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„THE WALKING DEAD – ÉLŐHALOTTAK – ALÁSZÁLLÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5