AZ UTOLSÓ LÁNCSZEM
AZ UTOLSÓ LÁNCSZEM 9,54  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
KRÚZÓ
KRÚZÓ 10,23  ÁFA-t tartalmazza

CHARLOTTE

Leírás

„Ez itt az egész életem” – mondja Charlotte Salomon 1942-ben, miközben átnyújt bizalmasának egy képekkel teli bőröndöt, életműve legjavát, pedig huszonöt éves még csupán. Az élete azonban egy gázkamra felé tart, és ott nemsokára véget is ér. Megmaradni csak a képek maradnak, azok pedig – illetve ihletésükre most az új Foenkinos-regény lapjai – erőteljes színekkel és kendőzetlen őszinteséggel beszélik el Charlotte történetét. Gyerekkorát a húszas évek Berlinjében, anyja korai, tragikus halálát, családjához való furcsa viszonyát, belépőjét a berlini művészkörökbe, akadémista éveit és pályakezdését. Majd pedig: menekülését a nácik elől Dél-Franciaországba, a háborús hányattatások közepette is felcsillanó remény és szerelem pusztulás előtti utolsó, rövid időszakát.„Úgy éreztem, muszáj soronként írnom, hogy levegőhöz jussak” – szól ki az olvasóhoz furcsa, ám annál látványosabb nemzetközi sikerű regényéből a nálunk eddig jobbára inkább vidám könyvei alapján jól ismert francia szerző. Annyi bizonyos, hogy ez a könyv nem csupán egy rendkívüli nő nagyszerű portréját, egy tragikus sors markáns ívét tárja elénk, hanem egy nyomozás torokszorító történetét is.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,97  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DISNEY NYUSZIK – TOPPANCS ÉS A KÉK TOJÁS

raktáron

8,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DRISCOLL,LAURA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

NEVERNIGHT – ÖRÖKNAPPAL

raktáron

18,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KRISTOFF, JAY

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

MINEK SZENVED, AKI NEM BÍRJA

raktáron

10,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUBIN ESZTER

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

HÍD AZ ÁRTÉR FÖLÖTT

raktáron

5,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROSS KÁROLY

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CHARLOTTE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5