BŐR

Kafka A szomszéd falu című elbeszélésében a nagyapa nem érti, miként vállalkozhatott ifjúkorában arra, hogy a szomszéd faluba lovagoljon – hiszen az élet még egy ilyen utazáshoz is túlságosan rövid. Gaál-Nyeste Katalin rejtélyekkel teli miniatűrjeit is hasonló szorongás járja át; hétköznapi világ ez, kórházlátogatással, Aranka nénivel, nőkkel és férfiakkal, ám a szerző a legbanálisabb pillanatfelvételeknek is riasztó térmélységet képes kölcsönözni. Az, hogy a zsúfolt buszon is irtózatos távolságban vagyunk egymástól, itt nem meddő társadalomkritika, hanem letaglózó erejű ősélmény. Az egyetlen közösségszervező elv a mindannyiunkat sötét glóriaként keretező magány. A beszéd: hiba. Az írás: felesleg, „Hiába megyek el irodalmi körökbe.” Csakhogy az ecsetvonások finomsága valami mást ígér a regionális depresszióhoz képest. Mert bár az idő sem nekünk dolgozik, de nekünk sem kell az időnek dolgoznunk: inkább „beszéljünk arról a hajnalról, amelyik most lesz.” Bartók Imre