HAJNALI VÍZIÓK

Leírás

A Szegedi Tudományegyetemen szereztem francia-orosz szakos középiskolai tanári diplomát. Kezdetben pedagógiai területen dolgoztam, majd adminisztratív munkakörben helyezkedtem el. Egész életemet végigkísérte az irodalom iránti rajongás, az olvasás szeretete. Hatévesen kezdtem verseket írni tündérekről és más természetfeletti lényekről, ebből is látszik, hogy a transzcendencia iránti különleges vonzódásom már egész kicsi koromban megmutatkozott. Fiatal felnőtt éveimben műfajt váltottam, versek helyett vidám rövidprózai művekkel szórakoztattam családtagjaimat és szűken vett baráti körömet. 2021 őszén fedeztem fel az Irodalmi Rádió novellapályázatát, ahol sikeresen szerepeltem, és tagja lettem az alkotóközösségnek. Azóta rendszeresen jelennek meg verseim és novelláim az Irodalmi Rádió antológiáiban, több alkotásommal díjat is nyertem. Hosszú kihagyás után, 2021-ben tértem vissza a versíráshoz, három éve szedem rímbe felötlő gondolataimat. Ezekből a költeményekből kötöttem egy színes virágcsokrot, amelyet nagy szeretettel nyújtok át a kedves Olvasóknak Hajnali víziók címmel útjára bocsátott első verseskötetemben. — borító: Tarcsai János — szerkesztők: Zsoldos Árpád és Adrienn — www.irodalmiradio.hu

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,04  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ANGYAL A CILINDERBEN

raktáron

8,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LASLO LAURA

Kiadó

APOSZTRÓF KIADÓ

AZ ALKOTÓ MÉRNÖK-TUDÓS (GYENGE CSABA 1940-2021)

raktáron

7,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BITAY ENIKŐ

Kiadó

ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET, KOLOZSVÁR.

BÖLCSEK KÖNYVE II. – TIZENNÉGY KIVÉTELES ÉLETÚT ESSZENCIÁJA

raktáron

9,72  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

VÁLASZ KÖNYVKIADÓ

EGY NŐ – ALAPDARAB

raktáron

11,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ESTERHÁZY PÉTER

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HAJNALI VÍZIÓK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5