A PUCCS – TE VAGY A BÉKE

Leírás

Az István, a király 1983-as ősbemutatójának és az azonos című filmnek a rendezőjeként sohasem kerültem el, sőt talán keresem is a történelem fehér foltjainak bemutatását, még akkor is, ha ez a törekvés pályámat egyáltalán nem könnyítette meg. Most is bízom a nyilvánosság erejében, amely talán képes eloszlatni az indokolatlan félelmeket.Éppen eleget hallottuk életünk során a népünkre, nemzetünkre zúduló fasiszta, bűnös, utolsó csatlós jelzőket. Egy egészséges nemzeti öntudat kialakulásához fontos bemutatni, hogy a legszörnyűbb pillanatokban is voltak bátor, felemelő, példamutató, embermentő törekvések, amikre büszkék lehetünk.Ezért tartjuk fontosnak bemutatni azt a krimibe illő 1944. június végi, július eleji eseménysort, amelyben Horthy Miklós kormányzó kezdeményezésére, tudtával és beleegyezésével Koszorús Ferenc ezredes tisztjeivel és katonáival megakadályozta 250 ezer (egyes történészek szerint 300 ezer) budapesti zsidó deportálását, sőt a rendkívül bátor cselekedet egyben a kormányzó puccsszerű eltávolításával kapcsolatos politikai szándékoknak is véget vetett. Koszorús Ferenc tettét zsidó honfitársaink és a nemzetközi zsidóság vezetői is elismerik, számontartják.Anyai nagybátyám, dr. Pantol Márton pápai kamarás, plébános, hittanár, cserkészparancsnok, a Zászlónk című katolikus ifjúsági lap utolsó szerkesztőjének zsidómentő tevékenysége a családban gyakori téma, de szélesebb körben is közismert volt.Rosta János ’44 decemberében a sopronkőhidai menetből ugrott ki, és kalandos úton a fővárosba menekülve nagybátyámnál, a Szent Domonkos utcában kötött ki. Márton pap, nekem Marci bácsi, szüleivel és fiatal húgával, történetesen anyámmal, Ágnessel együtt bújtatta, s így vészelte át az ostromot, menekült meg, majd lett elismert gyermekorvos.Öt éve játékfilmet tervezünk. Czető Bernát László forgatókönyvíróval arra vállalkoztunk, hogy a II. világháború végének tragikus időszakából egy drámaian izgalmas történetet bemutassunk a nagyközönségnek. Vannak honfitársaink, akik még a téma felvetését is csírájában fojtanák el. Sok a személyes érzelem, szenvedély, mi mégis kitartóak vagyunk. Ugyanis hiszünk az értelmes, tényekre épülő közös gondolkodásban, történelmünk megismerésének fontosságában.A Koszorús-film létrehozásával szeretném a témát a lehető legszélesebb körben megismertetni, szerencsés esetben pedig olyan társadalmi vitát kezdeményezni, amely akár különböző vélemények ütköztetésével, de végül is hozzájárulhat egy általánosan elfogadott, szenvedélyektől kevésbé átfűtött konszenzus kialakulásához.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,58  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CERUZARAJZOK

raktáron

7,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

R.TÓTH ISTVÁN

Kiadó

ATLANTIC PRESS KFT.

SENKI HÁZA

raktáron

5,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZALAY ZOLTÁN

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

A MI KEZEINK ÁLTAL – SZAKRALITÁS A NÉPI KÉZMŰVESSÉGBEN

raktáron

9,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZATYOR GYŐZŐ

Kiadó

PRO PANNÓNIA KIADÓI ALAPITVÁNY

STRANGE WORLDS – FURAVILÁG UTAZÁSI IRODA 2. – AZ ÓCEÁN PEREMÉN

raktáron

13,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LAPINSKI, L.D.

Kiadó

DAS KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A PUCCS – TE VAGY A BÉKE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5