BITEKTŐL AZ E-PARLAMENTIG – EGY NEUMANN-DÍJAS INFORMATIKUSNŐ ÉLETTÖRTÉNETE

Leírás

A mai digitalizált világban, ahol az okostelefonok nélkül életünk már elképzelhetetlen, az 1960-as évek őskornak tűnnek. Talán csak az én generációm tudja igazán, milyen kihívásokat, milyen kreativitást igényelt az akkor betörő új technológia, az elektronikus számítógépek megjelenése a szocialista országokban. Az anyagi lehetőségek hiánya mellett a nyugati em-bargó is sújtotta azt a megszállott és kiváltságos matematikus és mérnök réteget, amely sok esetben véletlen folytán került be a számítástechnika világába. Nekem olyan szerencsém volt, hogy esti matematikus egyetemistaként 1964-ben elsők között megismerhettem a szovjet gyártású Ural-2 gépet, és lehetőségem volt a számítástechnika, majd az informatika fejlődését nem csak követni, hanem azt elősegíteni, művelni, és meg-szállottként szolgálni. 60 évet átívelő pályám során az egyszerű programozástól eljutottam a magyar parlamenti informatika vezetéséig. Közben kutattam, számítóközpontot vezettem, államigazgatási rendszereket valósítottam meg, aktív résztvevője voltam hazai és nemzetközi szakmai szervezeteknek, EU-s informatikai projekteknek.Ez életem szakmai része, de természetesen az élet nem csak erről szól, sőt! Minden, amit életem során elértem abból fakad, amit otthonról hoztam. E könyvnek szerves része a több száz évre visszakövethető felvidéki családom, a szüleim története, a „haza”-település, a tár-sadalmi és politikai környezet, amiben éltem, a gyermekeim és férjem, a zene, a kultúra, az utazások. Ezek teszik teljessé a személyes vallomásként leírt életemet, ami a Kárpát-medencében kez-dődött és ott is fog véget érni. Soha egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy máshol lenne a helyem.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,52  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TANÚM AZ ISTENEM!

raktáron

7,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETRUSÁK JÁNOS

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

NÁSZ ÉS TÉBOLY – AMBRÓZY BÁRÓ ESETEI IV. – FŰZÖTT

raktáron

15,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÖSZÖRMÉNYI GYULA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

SZÁMONKÉRÉS A HOLOKAUSZTÉRT

raktáron

11,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRD KÁROLY

Kiadó

MÚLT ÉS JÖVO ALAPÍTVÁNY

LÉGY SZABAD ITT ÉS MOST – AZ UNIVERZÁLIS ÉLET MŰVÉSZETE

raktáron

18,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CATHERINE ALLON

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BITEKTŐL AZ E-PARLAMENTIG – EGY NEUMANN-DÍJAS INFORMATIKUSNŐ ÉLETTÖRTÉNETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5