ELFOJTOTT EMLÉKEK

Leírás

A balti országok szovjet megszállásának éveiben többek között észtek tízezreit tartóztatták le és deportálták Szibériába. Ezeket a családokat – köztük csecsemőket és aggastyánokat – azzal vádolták, hogy „szovjetellenes tevékenységet” folytattak, harcoltak az 1918-as szabadságharcban, hivatalt viseltek a független Észt Köztársaságban, vagy kulákként szipolyozták ki a dolgozókat. A „művelet” alig titkolt célja az észt értelmiség, polgárság és módos parasztság lefejezése, elpusztítása volt. A deportáltakat embertelen körülmények között, marhavagonokban szállítva, a jogra és az elemi emberségre fittyet hányva nyelte el a Gulag valamelyik haláltábora vagy a szibériai tajga fagya. Nekik állít emléket Imbi Paju észt dokumentumfilmes és történész, aki anyja és nagynénje (egy 18 éves ikertestvérpár) sorsán keresztül mutatja be a történelem fogaskerekei közé került kis nép szenvedéseit. Az Elfojtott emlékeket, melyet most kezében tart az olvasó, eddig nyolc nyelvre fordították le (a magyar kiadás a kilencedik), a második finn kiadás évében, 2020-ban pedig a műfaj klasszikusai közé választották. Paju egy szociológus és történész pontosságával boncolja a kommunizmus rémtetteit előidéző társadalmi-politikai mozgásokat – érzékletes és átfogó képet adva hazája, Észtország, az első világháborútól napjainkig ívelő boldog és tragikus eseményeiről.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,33  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A PCOS TITKA – A POLICISZTÁS OVÁRIUM SZINDRÓMA

raktáron

15,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FUNG, JASON DR.

Kiadó

JAFFA KIADÓ

A SÖTÉT PRÓFÉCIA- APOLLÓN PRÓBÁI 2. FŰZÖTT

raktáron

11,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RIORDAN, RICK

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

VÉRCSEPPEK A HAVON

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSERHÁTI ÉVA-HIDAS BENCE-MÉSZÁROS DORKA-

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

HANGYAKIRÁLYNŐ

raktáron

5,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS ERIKA

Kiadó

CITERA KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ELFOJTOTT EMLÉKEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5