ÁL-PETŐFI

Leírás

Petőfi Sándor elesett a segesvári csatában. Aztán 1855-ben kezdett elterjedni a hír, miszerint a költőzseni nem halt meg a csatatéren, sőt, fogságba sem esett, hanem Magyarországon rejtőzködik, és álnéven igyekszik vendéglátást kicsikarni jószívű emberektől. Megszületett az ál-Petőfi legendája.Krúdy Gyula a hat évvel a levert forradalom után játszódó izgalmas és fordulatos Ál-Petőfi regényét a családi körben otthon hallott legendákból írta meg. A főszereplő csaló igen kényelmes életet élt: egy présházban lakott, eltartották, hölgyek jártak hozzá, sőt egy titokzatos nő szerelmét is magáénak tudhatta.A cselekmény helyszíne a Dunántúl, annak is az írónak oly kedves tájai: Balatonfüred, Kisörs és Palota (Várpalota). A kitalált alakok mellett a korabeli élet valóságos panoptikuma vonul fel, mint a szélhámos Bizay báró, Szénfy Gusztáv karnagy, s feltűnnek a korszak írói is: Lisznyay Kálmán, hallunk Vörösmartyról, Jókairól is a regényben.A regény szereplői kalandokon át a hamis Petőfit, a hajdani takácslegényt keresik és kergetik, mint elvesztett álmaik, mint soha be nem teljesülő reményeik megtestesítőjét. Olvasmányaiktól megszédült, álmokat szövögető ifjú kisasszonyok, érzékiségükben megsértett érett asszonyok, nemzeti múltunk nagyságán búsongó öreg hazafiak jönnek-mennek a regény lapjain.Krúdy Gyula Ál-Petőfi regénye hatalmas kavalkád: mindenki üldöz mindenkit. A fordulatos történet mesélése közben a maga teljes szépségében ragyog fel Krúdy Gyula pazar írói világa. Nyelvi eszközei, utánozhatatlan stílusa, borongós képei, humora, bölcsességei elkápráztatják a mai olvasót is.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,90 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HORTHY CSALÁD HAGYATÉKA 1914-1994

raktáron

32,98 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERN ANDREA

Kiadó

OPEN BOOKS

MEGSZÓLAL A MÚLT – RIPORTOK

raktáron

3,86 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PALÁDI JÓZSEF

Kiadó

PALÁDI JÓZSEF

SZÁM-VETŐ 1. OSZTÁLY – SZÁMVÁZOLÓ FÜZET – PAUSZLAPOKKAL

raktáron

12,52 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

KÉTELYEK? – EMBER ÉS TERMÉSZET A FŐSODORBAN

raktáron

6,39 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. KULCSÁR LÁSZLÓ

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÁL-PETŐFI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5