A HALVÁNYULÓ FÉL

Leírás

A fekete ikerlányok, Desiree és Stella tizenhat évesen elszöknek az isten háta mögötti otthonukból, de hamarosan megszakad köztük a kapcsolat. Sok évvel később Desiree bántalmazó férje elől menekülve visszaköltözik kislányával a szülővárosukba, miközben a világosabb bőrű Stella fehérként éli az életét, és még férje sem tud semmit a múltjáról. Hiába ékelődik azonban az ikerlányok közé sok kilométer és hazugság, sorsuk újra összefonódik. És mi történik vajon, amikor lányaik útjai is keresztezik egymást?Brit Bennett az amerikai Déltől egészen Kaliforniáig ívelő, több generációt felvonultató családregényében egyszerre mesél érzelmekben gazdag történetet, és nyújt betekintést az amerikai történelem egyik meghatározó időszakába. A faji kérdéseken jócskán túlmutató könyvéből kiderül, hogy milyen hosszú árnyékot vethet a múlt egy ember döntéseire, vágyaira és elvárásaira, és hogy milyen okai lehetnek annak, ha valaki a gyökereitől elszakadva kénytelen élni. A halványuló fél 2020 egyik legnagyobb könyvszenzációja volt, megjelenését követően az HBO szinte azonnal lecsapott a megfilmesítési jogaira.A Dél-Kaliforniában született és nevelkedett Brit Bennett a Stanfordon és a University of Michiganen végzett. A National Book Foundation jelölte a „Harmincöt év alatti tehetségek” elismerésre, esszéi olyan rangos lapokban jelentek meg, mint a The New Yorker, a The New York Times Magazine, a The Paris Review és a Jezebel. Az anyák után ez a második regénye.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,08 € ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A SPIRITUALITÁS PSZICHOLÓGIÁJA

raktáron

14,55 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUCHER, ANTON A.

Kiadó

ORIOLD ÉS TÁRSAI KFT.

AZ ANGYAL

raktáron

4,15 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VALÉRY, PAUL – KLEE, PAUL

Kiadó

BOZÓTHEGYI KIADÓ

LUFI ÉS A NYOLCPECSÉTES TITOK ( FELÚJÍTOTT KIADÁS)

raktáron

9,73 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALÁZS ÁGNES

Kiadó

MÓRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A HALVÁNYULÓ FÉL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5