MI MARADUNK!
MI MARADUNK! 9,84  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
HÁROM SÖTÉT KORONA
HÁROM SÖTÉT KORONA 11,38  ÁFA-t tartalmazza

HŐSÖK? – A BUDAPESTI CSATA NÉMET KATONAI ELITJE

Leírás

"A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít – olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már „hősökként” ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról.Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek. A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről.A több évtizedes, aprólékos kutatómunka eredményeként megszülető százhuszonhárom életrajz fókuszában hús-vér emberek állnak, akiknek esendőségeik és erényeik csak együtt kezelhetők. A történeteikből kirajzolódó nagyszabású tabló egyaránt rámutat a német katonai életpályák különbségeire, a hőskultusz ellentmondásaira és a világháború borzalmaira.UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,30  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LÁNY AZ ABLAKBAN

raktáron

14,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FITZEK, SEBASTIAN

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

ÁRULÁS – A MAFFIA VÉGZETE (VALENTINA & DANTE)

raktáron

17,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REILLY, CORA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

GYILKOSSÁG MEGHIRDETVE

raktáron

11,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHRISTIE, AGATHA

Kiadó

HELIKON KIADÓ

ÖN ITT ÁLL

raktáron

16,82  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NICHOLLS, DAVID

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HŐSÖK? – A BUDAPESTI CSATA NÉMET KATONAI ELITJE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5