NYUGI!

Leírás

A Nyugi! élvezetes és hasznos segítség szakembereknek és kamaszokat nevelő szülőknek egyaránt. Közérthetően megfogalmazva teszi lehetővé, hogy kicsit jobban rálássunk a kamaszokat érintő tipikus problémákra, és megértsük ennek a korosztálynak a nehézségeit, küzdelmeit, felmerülő kérdéseit. Ebben az életkori szakaszban már természetszerűleg nem oszt meg mindent a gyerek a szülővel, ezért különösen nagy segítséget jelent, hogy témakörönként bepillanthatunk a szakember munkájába is, ízelítőt kapunk a rendelőben elhangzó párbeszédekből és hangulatból, így akár konkrét eszközöket is megismerhetünk, melyek segítségével megnyílik az út egy újrahangolt párbeszéd felé. Dr. Almási Kitti klinikai pszichológus, író, előadóA serdülő olyan, mint a járni tanuló kisgyerek: amikor a tipegő az első lépéseit teszi, eltávolodik a szülőtől, hogy felfedezze a világot, hogy aztán egy idő után visszajöjjön hozzá, és némi érzelmi tankolás után megint eltávolodjon tőle. A kamasz ugyanezt teszi: ha van egy biztonságos háttér, ahova vissza lehet menni, ahol az elfogadó szeretet mellett a saját véleménynek is helye is van, akkor a serdülő úgy működik, mint a kisgyerek. Csak éppen ő nem a szoba távolabbi sarkában, a szülőtől hat lépésre matatgat a játékaival, hanem a nagyvilágot, a kapcsolatokat, a felnőtté válás útját fedezi fel. Szülőként nagyon nehéz ebben jól lavírozni, tudni eldönteni, mikor van rám szükség, és mikor hagyhatom hibázni, akár pofára esni. De alapvetően azt kell fokozatosan elengedni, hogy ezeknél az eltávolodásoknál utánanyúljak – inkább bízzak benne, hogy visszajön, de akkor viszont legyek ott, hogy kérdezhessen, mesélhessen.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,44 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BE MY HERO – LÉGY A HŐSÖM!

raktáron

15,22 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KAGE, LINDA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

OLVASOM ÉS ÉRTEM 2. OSZTÁLY – SZÖVEGÉRTÉST FEJLESZTŐ GYAKORLATOK

raktáron

6,99 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEREGÉLYNÉ SZABÓ KLÁRA, NÉMETH LÁSZLÓNÉ

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

BOGYÓ ÉS BABÓCA UGRÁL

raktáron

8,04 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS ERIKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

BLAISE PASCAL

raktáron

15,25 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PAVLOVITS TAMÁS

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NYUGI!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5