A HARC MÉG NEM ÉRT VÉGET

Leírás

Monika Deutz-Schroeder (1953–) a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) történetét kutató intézet munkatársa.Klaus Schroeder (1949–) a Berlini Egyetem professzora, az NSZEP történetét kutató intézet vezetője. Kutatási területeik az NDK, az újraegyesítés és a radikalimus története.A baloldal, amióta csak létezik, egyszerre ígér új, békés és igazságos korszakot, amelybe a vezetésével az emberiség eljuthat, ugyanakkor büszkén hirdeti az erőszak szükséges voltát. És a mai napig a legerkölcsösebbnek tűnő célokkal törekszik a legerkölcstelenebb tetteit igazolni. A szégyenlősebb balosok szerint a baloldali erőszak szóra sem érdemes, vagy csak „kényszerű” válasz, ellenállás a létező világ strukturális erőszakára.A háború utáni politikai gondolkodás és gyakorlat Európában arra törekedett, hogy felszámolja az erőszakot a nemzetek között, a polgárok között, illetve az állami intézmények és a polgárok között. Ezzel a törekvéssel szemben a baloldal a mai napig fizikai erőszakra buzdít a kortársak ellen, veszélyeztetve testi épségüket és vagyonukat.A könyv nagyobb része az elmúlt ötven év erőszakos baloldali gyakorlatával és annak igazolásával foglalkozik. A baloldal társadalmi követeléseit egyre inkább megvalósítójóléti állam a mai napig magára vonja a baloldal dühét és erőszakos támadásait. A szerzőket kevésbé a baloldali erőszak forrása, inkább a gyakorlata érdekli.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,42  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ELMÉSZ, VISSZAJÖSSZ, SOSE HALSZ MEG

raktáron

14,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOGNÁR PÉTER

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

MILYEN LESZ A BÚCSÚ UTÁN? – FILMES BORÍTÓVAL

raktáron

10,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SMITH, JENNIFER E.

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

BARANGOLÁS A FORMÁK KÖRÜL

raktáron

3,84  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TÜNDÉR KÖNYVKIADÓ / STUDIUM PLUSZ KIADÓ

STREET WORKOUT HALADÓKNAK

raktáron

10,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÖDRÖSI ÁDÁM

Kiadó

JAFFA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A HARC MÉG NEM ÉRT VÉGET” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5