A NÉMA CSILLAG DALA

Leírás

Háború árnyéka vetül a világra. A világra, hol az elme veszélyesebb a kardnál, a víz egyet jelent a halállal, és aki a városfalon túlra lép, az maga válik prédává.A fűbőrűek az egyetlenek, akik még útját állhatnák a keletről gyűrűző fenyegetésnek, de sokak szerint már késő… Felmerülhet a kérdés: jobban tennék, ha feladnák? Ha porba dobnák a kristálykardot, hogy elejét vegyék a hasztalan vérontásnak? Noha a kivégzéstől megmenekített Kitert és kényszerű útitársait csak magukkal sodorták az események, meglehet, hogy ők jelentik a kiutat a kilátástalanságból. De célt érhet-e a csapat, miben ellenlábasok feszülnek egymásnak, ha egy halni vágyó mutatja az útjukat, a vérükre ácsingózó vadak sűrűjén át? Ők lennének az utolsók, kik az isteni hatalommal bíró uralkodó útjába állhatnak?A néma csillag dala műfaji határokat feszegető alkotás, amely szándéka szerint tudományos alapokon nyugvó világépítés. Egy fantasy köntösbe bújtatott science fiction, amely az évmilliárdokkal ezelőtti marsi életről rántja le a leplet. Egy ismeretlen világról, zavarba ejtően ismerős problémákkal. A múltról, melyet örökké tartó, néma feledésbe temetett a bolygó halott, vörös homokja…

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,15 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EGY ELSŐS VARÁZSNAPLÓJA – VEZESS NAPLÓT LUFIVAL!

raktáron

8,30 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALÁZS ÁGNES

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

NUKLEÁRIS ÉS RADIOKÉMIA

raktáron

23,49 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KÓNYA JÓZSEF-M. NAGY NOÉMIA

Kiadó

AKADÉMIAI KIADÓ ZRT.

MODERN ÖRDÖGÖK

raktáron

10,55 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DOMA PÉTER

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

PT.F.BÉBITALP+VIRÁG 18*23

raktáron

1,19 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

349628

Kiadó

QX-IMPEX KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A NÉMA CSILLAG DALA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5