SÁRKÁNYHANT

Leírás

A Lúdvérc legyőzése csak a kezdete volt egy még nagyobb harcnak a sötét és a fény erői között, miközben mindkét táborra egy sokkalta nagyobb hatalom készül lesújtani az ismeretlenből. A Kárpát Walzerben megismert főhősök folytatják a harcot a gonosszal, amelyre valójában egyikük sem vágyott, és amit soha nem akartak megvívni. Rá kell azonban döbbenniük, hogy bármekkora veszteség érte őket a múltban, bőven maradt még veszítenivalójuk ebben a véget nem érő háborúban.Varázslattal, fájdalommal, tündökléssel és éjfekete rettegéssel teli ékszerdoboz a Kárpát Walzer világa. A történet ismét a magyar mese- és mondavilág ismert vagy kevésbé ismert elemeit vegyíti egy sajátos, misztikus kalandregény fordulataival, mindezt egy egyedien romantikus családtörténetbe csomagolva. A regényben feltárul előttünk az 1870-es évek Monarchiája, amely illő és korhű hátteret nyújt a történet fény és árnyék mentén kibontakozó cselekményéhez. A Sárkányhant egy akciódús, feszes kaland, és ugyanúgy elvarázsol egyedi stílusával, mint különleges hangulatot sugárzó előzménye. A jók oldalán visszatérnek ismert hőseink, miközben az árnyékok is életre kelnek, és új karakterek lépnek elő belőlük, akik még félelmetesebbek, mint azok, akikkel eddig szembe kellett nézniük. Egy biztos, akár aggódunk az egyikért, akár gyűlöljük a másikat, mindenképp erősen kötődünk hozzájuk. A Kárpát Walzer világa nem történelemórák anyagául íródott – helyette felnőtt mesét sző, és ezzel egyedülálló világot teremt. Történetének fonala sokszor metszi a valóságot, néha azzal együtt fut, gyakran azonban messzire eltávolodik attól.A könyv a saga második kötete.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,63  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A VILÁG (NEM) LEGUNALMASABB ISKOLÁJA 3. – AZ ELRABOLT TANÁRNŐ

raktáron

11,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KIRSCHNER, SABRINA J.

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

BAGOLYFIÓKA PÁRNACSATA FOGLALKOZTATÓ

raktáron

2,20  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KID PLUSZ MÉDIA

SHAKESPEARE MINDEN IDŐKRE

raktáron

16,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PIKLI NATÁLIA

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

DREAM AGAIN – ÁLMODJ ÚJRA!

raktáron

12,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KASTEN, MONA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SÁRKÁNYHANT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5