FORGÓSZÍNPAD – NOVELLÁK

Leírás

Somogyi Feri kamaszkora óta ír novellákat. Minden prózája a hétköznapi életről szól.Forgószínpad című kötete egyfajta sorskerék. A szereplők folyton azon gondolkodnak, van-e élet a halál előtt. Úgy érzik, a napi rutin során, a hivatalban, az orvosnál, az iskolában, sportolás, vásárlás, utazás közben, vagy már otthon csak megoldandó feladatok állnak előttünk.Milyen jó lenne, ha nem éreznénk magunkat egyedül a döntési helyzetekben! Vagy bárcsak egyedül lennénk, és hallhassuk a saját belső hangunkat! Vagy Anya mit mond, vagy mondana? A feleségünk, a férjünk mit gondol? Semmit. Már megint nincs itthon. Azt mondta az üzenetrögzítőre, hogy dolga van. Persze, ahogy nekünk is, amikor ő keres bennünket.Évek telnek el, mire meg tudunk állni egy pillanatra. Mindig csinálunk valamit, vagy csak szeretnénk. Vagy szeretnénk, ha a másik csinálná. Rossz időben vagyunk, rossz helyen. Fordítva kellene. Úgy látjuk, körülöttünk mindenkinek sikerül. Ezt hisszük, de a szomszédaink, a barátaink rólunk hiszik, hogy velünk minden rendben, és még mi panaszkodunk.A boldogságot hajszoljuk, minden áron, csak egy percnyit, hogy elhiggyük, élünk.A kötet negyvennégy novellája groteszk pillanatfelvétel a mai Magyarországról. Tükörcserepek, amelyekben magunkra ismerhetünk.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,67  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉRZELMILEG ÉRETLEN SZÜLŐK FELNŐTT GYEREKEI

raktáron

10,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GIBSON, LINDSAY C.

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

ZSERBÓ 2. – A HÁBORÚ TENGERÉN

raktáron

19,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KARÁDY ANNA

Kiadó

GAMMA KIADÓ

HARMINC ÉV NAPSÜTÉS

raktáron

13,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRECSÓ KRISZTIÁN

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

MOZGÓKÉP

raktáron

15,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEHLMANN, DANIEL

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FORGÓSZÍNPAD – NOVELLÁK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5