A TŰNŐ IDŐ EMLÉKEI – BORNEMISSZA LÁSZLÓ MŰVÉSZETE

Bornemisza László a 20. századi magyar festészet kiemelkedő alakja, akinek képei történeteket mesélnek. Különleges látásmódjával egy-egy felfedezésre váró mesevilágot teremt meg festményein: a furcsa formájú, az ég felé nyúló és aranyban úszó házak közötti utcák forgatagában csak úgy nyüzsögnek a figurák, akik között láthatunk ártatlan tekintetű gyerekeket, de bordélylakókat, apácákat és papokat is. A festő így nyilatkozott ars poeticájáról: „a kor ritmusát, kavargása sokszínűségét szeretném visszaadni, és a groteszken, a humorosan keresztül feloldani a komorságot”, „a gyermek naiv szemén keresztül láttatni a világot, s így felmutatni a groteszk mozzanatokat”.Bornemisza László (1910–1995) festőművészről eddig még nem készült könyv, most életéről és munkásságáról Szabó Lilla művészettörténész írt Bodó János galériatulajdonos közreműködésével átfogó és részletes tanulmányt. Jelen kiadásban 306 műve szerepel, de folyamatosan kerülnek elő „eddig a padláson megbúvó” alkotásai. A borítón látható, kíváncsian bámuló copfos kislány visszatérő motívuma képeinek. Ahogy Kerékgyártó István fogalmazta meg 1968-ban: „Olyan ez a kis copfos, mint a legkisebb lány a mesékből, aki minden akadályt legyőz.”