VADÁSZKRÓNIKA

Leírás

Jurán Vidort már fiatalkorában magával ragadta a vadászszenvedély és a természet iránti olthatatlan rajongás. Eleinte még édesapjával vadászott, később – tanítói és iskolaigazgatói állása mellett – vadász- és természetvédő egyesületek tagja, író és lapszerkesztő is volt. Nemcsak vadászélményeiről, hanem kiállításokról és egyéb aktuális témákról is írt, fegyvertechnikai, vadászjogi és vadvédelmi kérdésekkel is foglalkozott. Szerepe volt a zerge, a barna medve és a túzok vadászatának betiltásában. Azok közé a vadászegyéniségek közé tartozott, akik a vadászkultúrát nemes módon képviselik, s jó tolluk révén népszerűsíteni is tudják.„Minden vérbeli vadász élete tulajdonképpen egy-egy vadászkrónika.” – vallotta. Az ő fél évszázados vadászmúltjának krónikáját képező kéziratok az első világháborúban – amely alatt ő maga határőrként szolgált – megsemmisültek, ám azok, amelyeket 1929 és 1945 között az általa szerkesztett felvidéki Vadászlap leközölt, megmaradtak. A szerző eredetileg ezekből válogatva állította össze a Vadászkrónika című kötetét, melynek tartalma a Motesíky Árpád által szerkesztett Szepességi vadászhistóriák elbeszéléseinek zömével együtt képezi e mostani kötet anyagát.Őzek, szarvasok, vaddisznók, fajdok, rókák a főbb szereplői a könyvnek, és persze a vadászok és kopóik „a Kárpátok életének soha meg nem álló, élő filmszalagján…”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,47 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ENGEM VÁLASSZ!

raktáron

16,73 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KRAZLI, ELISABETH

Kiadó

GYÉMÁNTFELHŐ KIADÓ

GANDA ÉS BABITA UTAZÁSA

raktáron

19,42 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RÉVÉSZ EMESE

Kiadó

PAGONY KIADÓ

A DA VINCI-KÖD

raktáron

19,39 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSABAI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

A TOLVAJ AJÁNDÉKA

raktáron

10,61 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

M. KÁCSOR ZOLTÁN

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VADÁSZKRÓNIKA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5