RÉGI ISTENES TÖRTÉNETEK

Leírás

Így emlegették Tiszanánán a tanyázások, a közös munkák során elhangzó vallásos témájú történeteket, meséket. A hátsó szomszédunk, Bakos Teri néni, aki a közös munkák állandó részvevője volt, leginkább a világ teremtésével kapcsolatos történeteket mesélte. A történetei az elemi iskolában tanult katekizmusra, a misék alatti szentbeszédekre, az öregek elbeszélései során elhangzottakra épülnek. Na, meg sokat forgatta a “kalandárijumot” is. Aztán vannak a világszerte vándormotívumként feltűnő, nép közé járó szentek, történetek. Jézus állandó kísérője Szent Péter, aki még a Megváltó mellett is a tévelygő embert képviseli. Szent Ágoston többnyire egyedül járt. Szűz Mária a Kisjézussal. Az asszonyszentek – talán az illendőség miatt is – magukban nem járták a világot. Az istenes történetek legtöbbje példabeszéd, amellett, hogy szórakoztat is. Jellemző rájuk, hogy sok helyen a saját környezetükre honosítják, mintha helyi emberekkel történt volna. Van köztük néhány eredetmonda is. Hogy a Tisza melyik oldalán keletkeztek, ki tudná megmondani? Nagyapám, akinek a családja emberemlékezet óta disznókkal foglalkozott, rengeteg történetet tudott és szívesen, színesen mesélt. Hallott eleget a pásztortüzeknél.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,11  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DUETT A SÁRBAN

raktáron

3,59  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VERES ERIKA

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

DAILY LIFE IN THE HOUSE OF PARLIAM – MINDENNAPOK AZ ORSZÁGHÁZBAN (ANGOL NYELVEN)

raktáron

8,15  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

RADNÓTIÉK PÁRIZSBAN

raktáron

11,10  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

BABANAPLÓ – FIÚ

raktáron

8,32  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„RÉGI ISTENES TÖRTÉNETEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5