A PEGAZUS

Leírás

„Vallva, hogy a kiegyenlítődésre, egyensúlyra törekvő erők az anyagi világon túli valóságokban is érvényesülnek, éppoly törvényszerűséggel, felismertem, hogy én nem lehetnék boldog, ha ő nem lett volna boldogtalan; hogy talán egész életén keresztül az én boldogságom árát törlesztette előre. Azt kívántam, bárcsak elég lenne a szenvedése az utánam jövők megváltásához is, sok-sok emberöltőn át.” (A fekete kristálygömb)„–?Lásd, mi ketten valamiképpen mégiscsak együtt maradunk. Én, a rút, hitvány és utálatos, elkísérlek mindenhová, árnyékom ott settenkedik majd a te dicsőséged nyomában, s emlékem talán örökkön ébren tart az emberekben valamiféle balsejtelmet, a csók pedig, mit árulásul adtam néked, kísérteni fog minden csókban. A te szellemed lesz a hatalom Isten országában, az enyém pedig a lelkiismeret.” (Elcserélt kereszt)„Ürességet éreztem a lelkemben, végtelen, fagyos ürességet. Teljes bizonyossággal tudtam, hogy soha semmi nem fog megérinteni többé és versírásra késztetni; meghalt bennem a költő. Éreztem, hogy én is meghalok. Már gyúltak a csillagok az égen. Egy hatalmas, fekete madár körözött a magasban. Hála fogott el iránta, amiért valami módon társamnak tudhatom a végórámban.” (A Pegazus)„Azon is csodálkoztam, hogy túléltem az ifjúkort, melynek útvesztőiben sérült lélekkel bolyongtam, és útmutatóm, reményem és vigaszom a halál távlata volt. Tudtam, bolyongásom végén a pusztulás vár. A boldogság várt. Ám nem tudtam, hogy az visz majd a pusztulásba.” (Kék Hableány)

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,85  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FELSZABADÍTÓ KORLÁTOK? – VALAHOL MÁSHOL I.

raktáron

12,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

H. SZABÓ KLÁRI

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

A COURT OF SILVER FLAMES – EZÜST LÁNGOK UDVARA – ÚJ KIADÁS

raktáron

27,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAAS, SARAH J.

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

BORI A FILMFORGATÁSON – BORI REGÉNY 10.

raktáron

5,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOEHME, JULIA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A PEGAZUS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5