EMMANUEL ÉLETÉNEK EGY ÉVSZAKA
EMMANUEL ÉLETÉNEK EGY ÉVSZAKA 5,23  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
EGYSZER CSAK
EGYSZER CSAK 3,91  ÁFA-t tartalmazza

EGYSZEMÉLYES SZEREPJÁTÉK

Leírás

Erdős Attila negyedik verseskötetében ismét harminchárom verset olvashatunk – az aligha magyarázandó szimbolikájú szám ezúttal is azt az alkotói alázatot mutatja, mely a szerzőt mindig is jellemezte. A kötet versei ugyanazon a felismerhető hangon szólalnak meg – de önismétlés nélkül –, és ezúttal is rövid, most jellemzően nyolcsoros, keresztrímes darabokat olvashatunk (e tényre reflektál is az egyetlen igaz út a kánonba című versben: „csak írd meg naponta nyolc sorod, / a sorvégnek legyenek mozgó mintái”), melyekben biztos kézzel ragadja meg mindennapi tapasztalatait, és épít belőlük szikáran pontos „befejezetlen mondatokat” – fontos, jelentéssel bíró ténynek látom, hogy bár a versek alapvetően központozottak, nincs olyan, melyben mondatzáró pontot találnánk.A korábbi kötetekhez képest az e versekben megszólaló beszélő némiképp rezignáltabban, ugyanakkor tisztábban látóan foglalja mondataiba mindazt, amit megél (külső és belső megélés ez egyszerre), s így mondja el, hogy vannak, „[…] akik nem hagytak nyomot, / akiknek értelmet adni csak használatuk szokott”, hogy van hely, „ahol az életnagyság mértana sérül, / mert a terjedelem téralkotó élmény”; miközben tudja azt is, hogy „mozgásban kell tartani a kegyelmet” – ez utóbbi természetesen a szerző alapvetően keresztényi alapállására (is) utal. De nem csak emiatt nem nevezhetőek ezek a versek kiábrándultnak: természetesen megjelenik Erdős eddigi köteteinek állandó szereplője, a társ, M. K. is újra, aki „szervezőelem a privát térben”.K. Kabai Lóránt

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,54  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EGY MOPSZ NAPLÓJA – KI MIT TUD?

raktáron

9,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAY, KYLA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

LÁTHATATLAN EMBER – TALENTUM DIÁKKÖNYVTÁR –

raktáron

2,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁRDONYI GÉZA

Kiadó

AKKORD KIADÓ KFT.

SZÉPEN ÍROK – KÉZÍRÁS – MUNKAFÜZET ROVÁSOKKAL.

raktáron

8,37  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PODGÓRSKA, ANNA

Kiadó

AKSJOMAT KIADÓ KFT.

NŐS TÉNYEK

raktáron

6,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KÁROLY DORINA

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EGYSZEMÉLYES SZEREPJÁTÉK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5