NINCS HAZATÉRÉS

A regény hátterét az 1980-as évek Törökországa, a katonai junta hatalomátvétele utáni félelemmel terhes időszak adja. A Trabzon környéki hegyi tanyák népe keserves elszántsággal igyekszik kiigazodni az események zűrzavarában. A Fekete-tengeri régió havasi fennsíkjait régmúlt időkön kesergő, fájdalmasságában is felemelő hangon öleli körbe a pásztorfurulya, az ősi kaval dallama. Alkonyatkor hallgatag, szilaj csordapásztorok néznek farkasszemet a többezer méteres hegycsúcsok mögött lebukó nappal. Ezen a vidéken az asszonyok csókja sárga havasszépe illatú, és egy kisfiú szíve most készül megszakadni az első szerelemtől. Éjszakánként farkasüvöltés veri fel a fennsík csendjét, fütyül a szél a zsindelytetőkön, mialatt botladozva fut a hóban a cigarettát kolduló falu bolondja. Az öreg Kut bá falába kísértetiesen kopog a csöndben, ahogy lassan biceg a dzsámi előtti tér felé. Az egyetlen ember a faluban, aki "látta Németországot", így nagyobb tisztelet övezi, mint amekkora a legmagasabb gyertyánfa lombja. A cifra káromkodásokkal kivarrt, babonáktól szorongatott szegénységnek búcsút intve egy fiatal élet megindul fölfelé a meredélyen, hogy mindenki és minden ellenére kikovácsolja a saját szerencséjét. A szerző ebben az autofikciós regényében drámai képekben eleveníti fel az íróvá válása útján megtett legelső lépéseit.