VADASKERT

Leírás

A Puskás Ferenc Stadion mellett haladt el a szerelvény. Még egyszer Laci bácsi mesélte neki, miközben náluk ebédelt, hogy az első mérkőzésen, amelyet Rákosi, a rohadék, zsidó kommunista is élőben tekintett meg, a Honvéd csapata három–kettőre nyert a Szpartak Moszkva ellen, de a találkozót időben be kellett fejezni, mert a világítás még nem készült el. Meg ez a szemét disznó nem ültette maga mellé a NOB elnökét, mondván, hogy nem ül egy imperialistával együtt. Aztán később az olimpiát meg emiatt nem kapták meg a magyarok. Laci bácsi ehhez még köpött is egyet.Tamásnak csak csodás emlékei vannak a stadionnal kapcsolatban. Amikor itt nyertek a magyarok 1986. március 16-án három–nullra a brazilok ellen, Détári, Kovács, Esterházy góljaival. A kocsmában ülve a részegek ordításai mellett nézte végig a meccset. És majd ebben a gyönyörű stadionban fog játszani a fia. A vonat lelassított, majd megállt az alagút előtt, Tamás levette a bőröndöt, kinyitotta a kabin ajtaját, készen állt a leszállásra. A vonat megkapta a zöld jelzést, és lassú, nyugodt tempóval becsoszogott a Keleti pályaudvar hatos számú vágányára.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,71 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MESÉK BUDAPESTRŐL

raktáron

9,72 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOSONYI ALIZ–HÁY ÁGNES

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

RIPLEY- A TEHETSÉGES MR. RIPLEY

raktáron

16,58 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HIGHSMITH, PATRICIA

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

ANGOL KÖZMONDÁSOK

raktáron

11,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY GYÖRGY

Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ KFT.

BAGOLYFIÓKA KREATÍV FOGLALKOZTATÓ FÜZET – SZÍNES TOJÁSOK

raktáron

2,77 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KID PLUSZ MÉDIA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VADASKERT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5