TORLÓDÁSOK

Leírás

A kötet, amely 11 szövegelemzést tartalmaz a 19. század második felének (a 20. század elejére is átérő) prózaepikájából, a laza kronológia betartásával szinte körkörös felépítésű. Két Jókai-regény értelmezésével indul, s az utolsó szöveg is Jókainak van szentelve, s ezen az íven belül pedig Toldy István, Mikszáth Kálmán, Petelei István, Reviczky Gyula, Ambrus Zoltán, Justh Zsigmond, Tolnai Lajos és Lovik Károly egy-egy művéről (regényéről vagy novelláskötetéről) olvashatunk elemzéseket.A kötet sajátos fénytörésben mutatja meg a magyar irodalmi modernség születését: a modernitás itt nemcsak s nem elsősorban innovációt jelent, hanem sokkal inkább sajátos hagyományértelmezésként fogható föl. Ez a tradíciókezelés nem egyféle, s bizonyosan nem is ugyanabba az irányba mutat, módszerei és elemei pedig csak úgy tárhatók föl, ha a megelőző prózahagyományok ismeretében, arra érzékenyen olvassuk újra ezeket a szövegeket. A választott korszak regényei és novellaciklusai ilyenformán egymásra torlódott irodalmi eljárások érdekes végeredményeinek látszanak: miközben számos ponton már a 20. századi modernség létrejöttét készítik elő, még erősen benne vannak a korábbi – időnként akár 18. századi, a romantikát is megelőző – regénypoétika áramában. Erre a kétarcúságra utal a kötet címe is.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,55 € ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NAP A SZÉNABOGLYÁK ALATT – ÖSSZEGEREBLYÉZETT VERSEK

raktáron

11,51 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GYÖRKE ZOLTÁN

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

KARAMELLA TITKA – PÓNIBARÁTSÁG 3.

raktáron

2,49 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

EVELEIGH, VICTORIA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

IRÁNY HOLLYWOOD!

raktáron

11,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOMOR ANITA

Kiadó

PYRUS KIADÓ

INDULJ ISKOLÁBA BORIVAL! – BARÁTNŐM, BORI FOGLALKOZTATÓ

raktáron

4,14 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TORLÓDÁSOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5