SZÓ SZERINT (RETÖRK! – FORRÁSOK)

Leírás

"SZÓ SZERINTSZEMELVÉNYEK A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT POLITIKAI BIZOTTSÁGA ÜLÉSEINEK JEGYZŐKÖNYVEIBOL, 1986–1989A szerkesztői team rendkívüli feladatra vállalkozott, a válságban lévő szocialista rendszer lenyomatát, az átalakulás jeleit, a belső erjedés manifesztációit nem egyszeru megtalálni egy sokmillió karakternyi szövegkorpuszban. Az MSZMP PB ülésjegyzőkönyveinek a szószerinti vitát rögzítő hangfelvételei, és a legépelésükkel keletkezett szövegek nem mindennapi bepillantást engednek a politikacsinálás boszorkánykonyhájába.”Germuska Pál„A válogatás hiánypótló és közérdeklődést kiváltó szakmai anyag, hiszen számos olyan információ megtudható belole, amelyek a rendszerváltást megelőző viszonyok között vagy titkosnak, vagy elhallgatottnak nevezhetők. A szerkesztés releváns módon igazodik a történelemtanításban elvárt problémaközpontú oktatás elméletéhez és gyakorlatához, hiszen a középiskolai felhasználás során ki lehet választani egy-egy témát, amit ťmélyfúrásŤ szerűen körbe lehet járni.” Kaposi József„Jó ötlet volt a ťfiatalokatŤ ilyen mértékben bevonni a források válogatásába, mert olyan részletek kerültek így be a kötetbe, melyek ezen korosztály érdeklődését nagy valószínűséggel felkeltik. Modellszerűek a szövegrészletek, jól illusztrálják nem csak a kort, a közeget, de szinte minden esetben a PB-tagok személyiségét is.” Strausz Péter"

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,69 € ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÉPEK, EMLÉKEK MOLDVÁBÓL ÉS ERDÉLYBŐL (1974-1990) + CD MELLÉKLET

raktáron

30,37 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZSÍROS TIBOR

Kiadó

FEKETE SAS KÖNYVKIADÓ BT.

ERDŐ VAN IDEBENN

raktáron

15,37 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÓTH MARCSI

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

POSADISTA GONDOLATOK

raktáron

12,44 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POSADAS, JUAN

Kiadó

EMPYREUM KIADÓ

NINCS KEGYELEM

raktáron

7,75 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REJTŐ JENŐ

Kiadó

ADAMO BOOKS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÓ SZERINT (RETÖRK! – FORRÁSOK)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5