BENNEM ÉLŐ ÁLMOD – EGY MEG NEM ÉLT ÉLET

Leírás

Musza Imre nem találja a helyét, mióta – megrendítő körülmények között – elvesztette édesanyját, Bor Teréziát. Hétévesen látta őt utoljára, majd tizenegyéves korára félárva lett. A feldolgozatlan gyász megkeseríti a mindennapjait: heves érzelmi kitörésekben nyilvánul meg. Dühe egészen az őt és fivéreit megtagadó nagyapjáig űzi. Először állnak szemtől szemben egymással, ám ez a találkozás mindkettőjük életét gyökeresen megváltoztatja.Imre sorsa, az Orient Expressz váratlan kényszermegállójának köszönhetően vesz olyan fordulatot, amely talán megnyugvást hozhat háborgó lelkének. Országokon és a Monarchián átívelő kalandos, szerelmet sem nélkülöző történet veszi kezdetét, melyben az ifjú egy olyan ismeretlen világba csöppen, ami elvarázsolja egyedi kultúrájával, építészeti csodáival és az ottani fűszeres illatú hétköznapok egyediségével.Pálinkás Szilvia szívszorító családregénye folytatódik. Egy generációnyit előre lépve az időben, utat engedve az írói fantáziának megválaszolja a „Mondd, Imre, milyen történetet éltél volna szíved szerint, ha 1911. augusztus 3-án, mikor önként szabtál határt életŹidődnek, másként döntesz?” kérdést, új esélyt adva ükanyja másodszülöttének az életre.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,75  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MINDEN ÚT I. RÉSZ – VÖRÖS VONAL

raktáron

14,76  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

K. SIMON EMŐKE

Kiadó

SZÓKÖZ KIADÓ

KUTYÁK – AZ ELSZÁNT BERNÁTHEGYITŐL A BOLONDOS ANGOL BULDOGIG

raktáron

18,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRIFFIN, ANNABEL – HALAK, MARINA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

FENEGYEREK NOIR

raktáron

11,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

IRVINE, ALEXANDER, COKER, TOMM

Kiadó

VAD VIRÁGOK KIADÓ KFT.

MEDDŐSÉGBŐL TERMÉKENYSÉG

raktáron

13,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. CSOMAI ZITA

Kiadó

ÉDESVÍZ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BENNEM ÉLŐ ÁLMOD – EGY MEG NEM ÉLT ÉLET” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5