A Kossuth Kiadó népszerű, modern és fiatalos Magyar História sorozata 7 kötetben foglalta össze Magyarország és a magyarság történelmét. A kiváló szakemberek által jegyzett kötetekben számos érdekesség, a történelem fősodrán kívül eső mozzanat is helyet kapott. Ám már a készítés során világossá vált, hogy ezernyi további történet, legenda és érdekesség forog közszájon múltunkkal kapcsolatban, amelyekre a rögzített keretek miatt nem térhettünk ki.Most ebből a hatalmas kútból merítettünk egy pótkötetre valót.Szerencsére az egykori kiváló televíziós, Nagy György (19532017) már egyszer összegyűjtött egy testes kötetre való történelmi mesét Magyarország apróbetűs története címmel. Ebben érdekes, figyelemfelkeltő, a nagypolitikai történések megértését segítő mozzanatokat adott közre, amelyek jórészt a Kossuth Kiadó 24 kötetes Magyarország története című sorozatának ihletésére készült ismeretterjesztő televíziós műsorfolyam epizódjaiban hangzottak el, kiegészítve, tagolva, összekötve a neves történészek által bemutatott történelmi események és személyek sorát.A jelen kötetben tehát Nagy György tollából olvashatnak közel kétszáz kiválasztott epizódot, amelyeket számos színes kép, néhány térkép és családfa, valamint háttérinformációkat tartalmazó rövid magyarázat is kiegészít, felhasználva az elmúlt két évben napvilágot látott Magyar História sorozatban megjelent legfrissebb kutatási eredményeket is.
HOGYAN NEVELJÜNK? - ÉN MONDOM A TUTIT!
8,45 € ÁFA-t tartalmazza
ÉRETTSÉGI MINTATÉTELEK INFORMATIKÁBÓL - 60 KÖZÉP- ÉS EMELT SZINTŰ TÉTEL)
10,32 € ÁFA-t tartalmazza
MAGYARORSZÁG APRÓBETŰS HISTÓRIÁJA
Leírás
Kategóriák: EGYETEMES TÖRT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
18,25 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
OLTÁRI VAGYON – A CSÜTÖRTÖKI NYOMOZÓKLUB ÚJABB REJTÉLYE – FŰZÖTT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,21 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MAGYARORSZÁG APRÓBETŰS HISTÓRIÁJA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.