EMLÉKEZZ RÁM!

Leírás

Mario Escobar a moreliai gyermekek igaz történetei alapján írta meg ezt a regényt, amelyben feltárja a háború borzalmait és egyúttal megható képet fest egy család önfeláldozó szeretetéről és kitartásáról. Madrid, 1934. Bár még nem tört ki a spanyol polgárháború, de Madrid egyre több veszélyt rejt a tizenhárom éves Marco Alcalde és húgai, Isabel és Ana számára. Marco szülei aktív ellenállást tanúsítanak Franco tábornok fasiszta rendszerével szemben, és kezdetben még csak nem is sejtik, hogy eszméik felvállalásával veszélybe sodorják szeretteiket.Miután a mexikói kormány védelmet ígér a veszélyeztetett spanyol gyerekeknek, a szülők azt teszik, amit abban a helyzetben a leghelyesebbnek gondolnak: egy óceánjáró hajón az ismeretlen Morelia városába küldik gyermekeiket. Marco megígéri szüleinek, hogy vigyáz a húgaira Mexikóban, de akkor még csak nem is sejti, hogy embert próbáló út és szívet tépő események hosszú sora elé néznek. Amint a felcseperedő gyerekek kénytelenek gondoskodni önmagukról és egymásról, fokozatosan erőt vesz rajtuk az otthonuk és a családjuk iránti vágyakozás és identitásuk is meginogni látszik. Halványuló emlékeik és az egyre elrettentőbb külföldi hírek közepette immár abban is kezdenek elbizonytalanodni, hogy viszontláthatják-e még a szüleiket és a szívüknek oly kedves szülővárosuk gyönyörű utcáit.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,52 € ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HAZASZERETETRŐL – WASS ALBERT EMLÉKÉRE

raktáron

8,31 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAKONYVÁRI JÁNOS DÉNES

Kiadó

SZAMÁRFÜL KIADÓ

A LUXUS ÁTKA

raktáron

13,54 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MANDEL IMRE

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

JETI AZ UDVARON! – IZZY KÖNYVEK

raktáron

8,33 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUTCHART, PAMELA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

HASZNÁLD A SZÍNES CERUZÁT – UNIKORNISOK

raktáron

9,83 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EMLÉKEZZ RÁM!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5