PETŐFI?

Leírás

A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Petőfi (Petrovics) Sándor, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja Kiskőrösön született 1823. január 1-jén, és Fehéregyházán halt meg 1849. július 31-én. A hivatalos álláspont szerint Petőfi a segesvári csatában esett el, halálának körülményei viszont még a mai napig sem tisztázódtak, A Megamorv Petőfi-expedíció 1989. július 17-én, a Bajkál-tó melletti Barguzinban történt ásatás során megtalálta azokat a csontokat, amelyeket Petőfi feltételezett földi maradványainak tartanak. Az esetleges szenzációs felfedezés híre a közéletben óriási vitákat váltott ki. A minden kétséget kizáró bizonyításra, az ún. DNS-vizsgálatra a hatóságok engedélyének hiányában nem került sor. Budapesten, a Fiumei Úti Sírkertben 2015. július 17. napján ugyan megtörtént Petőfi újratemetése, de állami részvétel nélkül.Ezzel a könyvvel Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója előtt tisztelgünk, és főként arra a kérdésre keressük a választ, hogy a budapesti sír valóban a nagy költő csontjait rejtheti-e magában. Nyomozásunk talán ismét ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy a Petőfi-kutatás barguzini fejezetének lezárásával még tartozunk az utókornak.Először röviden áttekintjük Petőfi eltűnésének körülményeit és a költő haláláról szóló elméleteket. Ismertetjük a szibériai teória kialakulására és kutatásának állomásaira vonatkozó adatokat, majd a barguzini ásatás előzményeit, és a csontváz megtalálásának részleteit. Taglaljuk az állampárt és a tudományos ellentábor álláspontját, továbbá bemutatjuk a rendszerváltás utáni politikai hozzáállást a barguzini kutatásokhoz. Számba vesszük az MTA és a Megamorv-Petőfi Bizottság által 1989 óta lefolytatott vizsgálatokat és mérlegre tesszük azokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják, illetve cáfolják, hogy Morvaiék valóban Petőfi csontjait hozhatták-e haza. Kitérünk a Petőfinek tulajdonított szibériai versekre, és azok magyarországi elemzésére. Ezek után megvizsgáljuk a hatalom viszonyulását híres történelmi nagyjaink temetéséhez, és elemezzük azokat a bonyodalmakat, amelyekkel szembe kellene néznünk egy hivatalos Petőfi-újratemetés kapcsán.A könyv utolsó fejezetében arra vállalkozunk, hogy egy sokak számára talán szokatlan felmérés eredményét ismertessük, ugyanis a Kerepesi temetőben lévő Petőfi-sír vizsgálatához a radiesztézia módszereit alkalmaztuk. A mérések többségére (pl. Petőfi szülei, Szendrey Júlia, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Arany János, Jókai Mór, Kossuth Lajos, Vahot Imre, Gyulai Pál) a Fiumei Úti Sírkertben került sor, míg néhány esetben (pl. Bem József, Tompa Mihály, Prielle Kornélia, Széchenyi István) a sírokat máshol kellett felkutatnunk.A legenda ritkán ugyan, de találkozhat a valósággal, amennyiben a legenda tartalma bizonyítást nyer: „Az idő igaz, S eldönti, ami nem az.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

34,33  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LOKI 3 – EGY VILÁGURALOMRA TÖRŐ ISTEN NAPLÓJA

raktáron

10,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STOWELL, LOUIE

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

JÉGHEGYEN TÚL

raktáron

8,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAKTI ÉVA

Kiadó

PUBLIO

MAGDA MENEKÜLÉSE

raktáron

12,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KERTÉSZ EDINA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

ELŐZÉS JOBBRÓL? – RADIKÁLIS JOBBOLDAL EURÓPÁBAN

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM / TIHANYI ALA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PETŐFI?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5