A dolgok kezdenek elfajulni New Orleansban.A huszonkét éves Ivy Morgan nem épp egy átlagos főiskolás. Jól tudja, hogy az embereken kívül más lények is kószálnak a francia negyed utcáin, hogy szórakozást keressenek és táplálékot. Ivy életét teljes mértékben kitölti a Rend tagjaként végzett munkája. Nem is lehetne ez másként, hiszen azok a lények, akikre most vadászik, négy évvel ezelőtt mindent elvettek tőle. Romba döntötték a világát, megszakasztották a szívét.Ivy álmában sem gondolta volna, hogy a szigorú keretek közé szorított életébe belép egy olyan ember, mint Ren Owens. A srác maga a megtestesült tökély. Az erdőzöld szemű, igéző mosolyú, százkilencven centinyi vonzerő számos lány szívét összetörhette már. Rejtélyes, már-már természetfeletti képességével mindent meg tudna adni Ivynak, amire vágyik. Ám ha a lány közel engedi magához, az éppoly veszélyes lehet, mint az utcákon ólálkodó hidegvérű gyilkosok utáni hajsza. Ivyt egykor majdnem felemésztette egykori szerelme elvesztése. De most Ren és közte szikra gyúl, ami hamar lángra is lobban. Ivy mélyen legbelül többre vágyik többre mint hogy az életét a múltja által kijelölt kötelességnek szentelje csupán.Ám ahogy egyre közelebb kerül Renhez, rájön, nem ő az egyetlen, aki titkokat őriz, melyek elszakíthatják a kettejük között fonódó vékony szálat. Biztos abban, hogy van valami, amit a fiú nem mond el neki. Már nem is tudja igazán, mi jelent rá nagyobb veszélyt: a várost támadó ősi teremtmények vagy a férfi, aki a szívébe és a lelkébe kíván férkőzni.Van valami Armentrout stílusában, ami miatt falom az írásait.Szinte függővé váltam a történettől. Nem bírtam abbahagyni az olvasását.Nagyszerű regény. Natalia, amazon.comSzereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!18 éves kortól ajánljuk!
A KOLOZSVÁRI/SZEGEDI FERENCZ JÓZSEF TUDOMÁNYEGYETEM 1872-1940
13,74 € ÁFA-t tartalmazza
A FEHÉR SÁRKÁNYKÍGYÓ - PAX 8.
8,58 € ÁFA-t tartalmazza
WICKED – MEGVESZEKEDETT (MEGVESZEKEDETT 1.)
Leírás
Kategóriák: FANTASY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,41 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
SZERESS RADIKÁLISAN! ISMERD MEG MAGAD ÉS TELJESEDJ KI A KAPCSOLATAIDBAN LÉGY BÁT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,37 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„WICKED – MEGVESZEKEDETT (MEGVESZEKEDETT 1.)” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.