ÉLNI ÉS HALNI HAGYNI

Azt szinte mindenki tudja, hogy Hollandiában legális az eutanázia. Azt viszont már jóval kevesebben, hogy ezzel a lehetőséggel milyen feltételek mellett lehet élni – illetve ez esetben meghalni –, és a legalizálás óta eltelt tizenöt év milyen kérdésekkel és dilemmákkal szembesítette a holland társadalmat. Az itt közölt beszélgetések egyértelművé teszik, hogy az eutanáziával kapcsolatos kérdésekre mindig is világnézetfüggő marad a válasz, de azt is, hogy jobb, ha eggyel több, mint ha eggyel kevesebb választási lehetőségünk van. A legalizálással korántsem zárult le, csak új szakaszába lépett az eutanáziáról immár jó ötven éve zajló hollandiai diskurzus. Talán, hisz ezért készültek, ezek az interjúk is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy ez a vita egyszer majd nálunk is ténylegesen elkezdődjön. „Az eutanázia megélését és megítélését szerintem nagyban befolyásolja, milyen viszonyban van az ember azzal, aki eltávozik. De én csak illúziónak gondolom, hogy ha nem eutanáziával, hanem természetes módon hal meg, ki lehetett volna beszélni a lerendezetlen ügyeket. Sőt, úgy vélem, hogy azzal, hogy az ember tudja az időpontot, kifejezetten lehetőséget kap rá, hogy elvarrja a szálakat. Én úgy éreztem, hogy épp azzal, hogy sok apró, alapjában véve jelentéktelen dologról tudtunk beszélgetni, lezártuk a történetet. Amikor például elmesélte, hogyan jártak az apjával korcsolyaversenyekre, és az milyen bensőséges kapcsolat volt, nekem az valahogy sokat adott, mert éreztem, milyen sokat jelentett neki. Fura mód épp arról az időszakról beszélgettünk sokat, amikor fiatal volt, és amelyet én természetesen nem ismerhettem. Talán épp az volt a legszebb, hogy ezeknek a kis történeteknek nem volt semmilyen gyakorlati ťhasznukŤ, csak érzelmi jelentésük. Ez erősítette a kettőnk közötti érzelmi kapcsot.”