ELHAGYOTT PART

Leírás

Egy VR-játékfejlesztő egy kódolási hiba következtében létrehoz egy szuperintelligenciát. A távoli jövőben emberek kis kolóniája visszaküld a Földre egy katonát, ám a küldetés nem várt fordulatot vesz. Egy megtermékenyítéssel foglalkozó cég a főbb tulajdonságok befolyásolása mellett már különböző projekciókat is készít a szülőknek, hogy születendő gyermekük milyen életre számíthat.2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Stories-sorozatuk keretében. Crouch ennek alkalmából írta meg Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett bemutat egy-egy izgalmas novellát a műfaj elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. A történetek közt egyaránt található klasszikusabb hangvételű, Philip K. Dicket felidéző írás és olyan realistább gondolatmenet is, ami akár már holnap megvalósulhat.N. K. Jemisin Szükségbőr című novelláját Hugo-díjjal tüntették ki 2020-ban, míg az Elhagyott partot várhatóan Neil Burger fogja filmre adaptálni.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,23 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KODÁLY ÉS A CIRFA PALOTA – KÉPES LAPOZÓ

raktáron

8,31 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAPOLCZAI-ZSURÁFSZKY LILLA

Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

ROMMEL SEREGÉNÉL LÍBYÁBAN

raktáron

15,49 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ALMÁSY LÁSZLÓ

Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

ZUHATAG – SKANDINÁV KRIMIK

raktáron

13,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARKLUND, LIZA

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

SEGÍTSÉG MEGNŐSÜLTEM! 3. – HURRÁ, NYARALUNK!

raktáron

6,93 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEBESTYÉN ELEMÉR

Kiadó

SEBESTYÉN ÉS TÁRSA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ELHAGYOTT PART” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5