ELLA ÉS BARÁTAI

Leírás

„A nevem Ella. Első osztályos vagyok. Nagyon klassz az osztályom, és a tanító bácsink is klassz. Vagyis csak volt, mert az utóbbi időben eléggé ideges…”Az Ella és barátai egy alsó tagozatos osztály kalanddal és humorral teli kalandjait mutatja be. Az első történetben a tanító bácsit kell megmenteni egy titokzatos zsarolótól (vagy mégsem?), a másodikban az osztály egy emlékezetes színházlátogatást tesz, amin Piroska és a farkas is meglehetősen kiborul… A sok kép és a nagyobb betű méret, no meg a közös iskolai élmények okán kezdő olvasóknak is ajánljuk!TIMO PARVELA finn gyerekkönyvíró, aki több éven át általános iskolai tanítóként dolgozott – ennek köszönhetően remekül ismeri az alsós osztályok humorral és kihívásokkal teli hétköznapjait. Számos irodalmi kitüntetésben részesült, többek között a hazájában legrangosabbnak számító Finlandia Junior-díj birtokosa, de többszörös IBBY-díjas is. A legnagyobb megbecsülést azonban olvasóitól kapja, hiszen már közel 40 nyelvre fordították le műveit, és könyvei minden országban a sikerlisták élén állnak. Magyarországon több kiadó is foglalkozik könyvei kiadásával, de mostantól a szívmelengető Miú és Vau sorozat után a legnagyobb nemzetközi sikert hozó Ella és barátai sorozat is a Kolibri Kiadónál jelenik meg, Horváth Ildi csodálatos rajzaival.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,70 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SOKSZÍNŰ MATEMATIKA – SZÁMOLÓFÜZET 2.

raktáron

6,61 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1723U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

DIÓTÖRŐ ÉS EGÉRKIRÁLY – HANGOSKÖNYV

raktáron

10,09 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

E. T. A. HOFFMANN

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

VÉRES ARATÁS

raktáron

12,51 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAMMETT, DASHIETT

Kiadó

GABO KIADÓ

BELSŐ TÍZEZER

raktáron

10,77 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KARÁCSONYI ZSOLT

Kiadó

BOOKART

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ELLA ÉS BARÁTAI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5