Ami a szívedet nyomja címmel 1975-ben, Tótfalusi István válogatásában és fordításában jelent meg egy kortárs svéd gyerekverseket tartalmazó kötet, amely azóta közel egy tucat kiadást ért meg, és széles körben ismert kedvenccé vált.Patat Bence csaknem ötven év elteltével arra vállalkozott, hogy betekintést nyújtson a mai északi gyerekversek világába. A válogatás ezúttal a svéd mellett norvég és dán verseket is magában foglal, emellett pedig magyarul most először izlandi és feröeri gyerekversek is helyet kaptak a kötetben, amely azért is egyedülálló, mert ehhez hasonló, friss antológia Skandináviában sem létezik.A válogatás vezérelve az volt, hogy a lefordítandó költemények a gyerekek szemszögéből mutassák be a világot, csakúgy, mint a magyar olvasók számára ismert, már-már klasszikus svéd gyerekversek. Ezenfelül azt is fontosnak tartottuk, hogy a gyerekeket minden időszakban foglalkoztató témák például a barátság, a család vagy az iskola mellett a mai korra jellemző kérdések, problémák is megjelenjenek a versgyűjteményben. A művek mind 21. századiak, szerzőik pedig egyetlen kivétellel ma is köztünk élnek.Schall Eszter illusztrációi remekül illenek a könnyed, tiszta, szókimondó és sokszor humoros stílusú skandináv versekhez.A fordítóról: Patat Bence Észak-Európa irodalmának egyik legrangosabb és legtermékenyebb magyar tolmácsolója, nemzetközlieg is ismert skandináv szerzők magyar hangja, többek között Jón Kalman Stefánsson, Lars Saabye Christensen, Maja Lunde és Karl Ove Knausgard műveinek fordítója.
SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK (2019)
17,45 € ÁFA-t tartalmazza
SZÍVEMBE ZÁRVA-DARINA ÉS ALEXANDER 1.
10,33 € ÁFA-t tartalmazza
SZÓLJ, HA KELL EGY BARÁT – KORTÁRS SKANDINÁV GYEREKVERSEK
Leírás
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,10 € ÁFA-t tartalmazza
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
BARÁTAIM, A JÁRMŰVEK 2. – MINDENT TUDOK A VASÚTRÓL!
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,34 € ÁFA-t tartalmazza
MIT KEZDJÜNK AZ AKARATOSSÁGGAL? – PSZICHOLÓGIAI ÚTMUTATÓ+DACSZELÍDÍTŐ MESÉK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
10,29 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SZÓLJ, HA KELL EGY BARÁT – KORTÁRS SKANDINÁV GYEREKVERSEK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.