NEMZETI KINCSÜNK AZ ERDÉLYI KOPÓ

Leírás

„Aki csak valamennyire is járatos a kutyafajták gazdag világában, tudja, hogy az erdélyi kopó […] a vadászkutyák nemes rendjébe tartozik. Közvetlen őse a honfoglaló magyarság lovas civilizációjának egyik díszpéldánya. Velük együtt érkezik ide, a Kárpát-medencébe, s az itt honos kopóval keveredve teremti meg mai, erdélyi kopós formáját s tulajdonságait.Megkülönböztetett szerepét jelzi, hogy a ló, a turul, a szarvas, a medve mellett már a 14. századi Képes Krónikák miniatúráin is megjelenik. Részben kortársként, részben hajdani idők kihagyhatatlan résztvevőjeként. A három színnel büszkélkedhető kopó egyáltalán nem tarka kutya, nem foltos. Ellenkezőleg: egymást kiegészítő és ellenpontozó színei miatt inkább talányos, nyugtalanító s hétköznapiságában is mindig ünnepélyes. Szőre színében van valami a holló színéből, egy villanásnyi fehér a mellén a hattyúéból s ugyanakkor barna a farkaséból. Ha meggondolom: illett ez a kopó a lázadó s tragikus Koppányhoz, illett István királyhoz és a hunok királyát utánzó, reneszánsz Mátyásunkhoz is. Szolgaként is nemes volt, sőt a kutyák között egyenesen arisztokrata.”(Csoóri Sándor)A magyar történelem hajnalától velünk lévő erdélyi kopót a magyar országgyűlés 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánította, majd a Hungarikum Bizottság 2017-ben vette fel a hungarikumok gyűjteményébe. A Magyarországi Erdélyi Kopó Klub gondozásában készült hiánypótló kötetből megismerhetjük a fajta viszontagságokkal teli történetét, és hogyan mentette meg néhány elszánt kutyabarát a kihalástól, valamint rengeteget tudhatunk meg tenyésztéséről és tartásáról. Bízunk benne, hogy kiadványunk eléri célját, és egyre több érdeklődő figyelmét kelti fel ez a különleges, rendkívül intelligens, elegáns és ősi kutyafajta.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

28,63  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A TANÁR

raktáron

19,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCFADDEN, FREIDA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

GYÓGYPUSZI – KÉK KÖNYV

raktáron

17,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS ERIKA

Kiadó

CITERA KFT.

HA BÁRHOVÁ MEHETNÉL

raktáron

11,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOON, PAIGE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

TRIXI KÖNYVEK – MIKULÁS

raktáron

0,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

F. NAGY GÁBOR

Kiadó

SZILÁGYI LAJOS E.V.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„NEMZETI KINCSÜNK AZ ERDÉLYI KOPÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5