SZÉKELY TÜNDÉRORSZÁG ÉS MÁS MESÉK – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR

Leírás

A nagy mesemondó gazdag hagyatékában jól megférnek egymással a mesék a mondákkal. Így van ez a mostani kötetben is, amelynek az első fele a Székely tündérország című meseválogatást tartalmazza. Több mint húsz magyar népmeséről és mondáról van szó, Benedek Elek gyűjtésében, melynek alapja egy 1927-es kiadás. A Tündérkopac című történet arról szól, miként hajszolta vesztébe a királykisasszonyt féktelen kíváncsisága.*** A hiedelem szerint tündérek építették Bálványos várát: egy tündér állott a hegy tetején, tizenkettő lent a patakban, akik föladogatták a szépséges lánynak a köveket. A mondák szinte az élőbeszéd közvetlenségével elevenítik föl A csonka torony, A cigány királyfi, Az Úristen és Éva anyánk, valamint Firtos, a tündérlány történetét. Benedek Elek művészetében a mesélőkedv áradása a székely nyelv eleven közvetlenségével párosul (Az aranygyapjas kosok; A vörös tehén; Az elátkozott királykisasszony stb.). A kötet második felében tizenhét, hasonló módon ízesen megírt további mese kapott helyet, köztük Az égig érő fa, a Teddneki János, Az aranymozsár, a Bolond Istók, a Babszem Jankó, A csodaóra, A lompos medve, A két bors ökröcske és A szalonnafa. A mesék olvasása nyomán egészen bizonyos, hogy Elek apó egykori óhaja beteljesül: „Az volt s lesz a törekvésem, hogy az általam megírt s még maradandó mesék, irodalmi művek hatást tegyenek az olvasóra, anélkül azonban, hogy emiatt meghamisítsam a nép eszejárásának, mesemondó nyelvének karakterét”. Az ezúttal Morvay Zsófia fekete-fehér rajzaival illusztrált meséken már generációk sora növekedett föl, és a mostani nemzedéknek is bátran ajánlhatók. "www.kello.hu Š minden jog fenntartva"

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,77  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GYERE EL A SZÜLINAPI BULIMRA! – SZÜLETÉSNAP 3-8 ÉVESEKNEK

raktáron

6,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ALTMEYER, MARIA-REGINA ÉS MICHAEL

Kiadó

SAXUM KIADÓ

MANCS ŐRJÁRAT – MARADJ EGÉSZSÉGES!

raktáron

6,99  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A MŰANYAG KERTI SZÉKEK ÉLETE

raktáron

8,37  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

VARÁZSOLJ SZÍNEKKEL! – ÁLLATOK A HÁZ KÖRÜL

raktáron

2,24  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÉKELY TÜNDÉRORSZÁG ÉS MÁS MESÉK – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5