A DRUGETHEK – EGY FŐNEMESI CSALÁD A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN

Leírás

A Homonnai Drugethek a 14. századtól egészen a 17. század végéig a magyar arisztokrácia meghatározó szereplői voltak. A könyv a család második virágkorának számító kora újkori időszak történetét dolgozza fel széles társadalomtörténeti perspektívában. A legfontosabb családtagok – mint a Bocskai István mellett tevékenykedő Homonnai Drugeth Bálint, vagy az elkötelezett katolikus felekezetszervező és Bethlen Gábor riválisaként elhíresült Homonnai Drugeth György – már-már fejedelmi hatalommal rendelkeztek a Magyar Királyság északkeleti részében. Fontos szerepet játszottak a protestantizmus elterjesztésében, majd rekatolizálásukat követően a katolikus felekezet intézményhálózatának újjászervezésében. A Bécstől és Pozsonytól való földrajzi távolság ellenére eredményesen közvetítették a Habsburg udvarból induló kulturális normákat és remekül ötvözték mindezt a régióban bevett magyar nemesi értékrenddel. A Drugethek kora újkori története kiválóan bemutatja a magyar arisztokrácia 1526 utáni túlélési stratégiáit és a 17. századi mentalitásbeli változásait, valamint egyben bepillantást nyerünk egy „majdnem” uralkodói família mindennapjaiba.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,63  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DISNEY HERCEGNŐK – ISMERJ MEG MINKET!

raktáron

8,63  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

A GYÉMÁNT KIRÁLYNŐ ( OLD MONEY ROULETTE 1. )

raktáron

11,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENNETT, NATALIE

Kiadó

BOOK DREAMS

ANTANTMISSZIÓ 1919

raktáron

14,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁL VILMOS

Kiadó

IDŐJEL KIADÓ

SZICÍLIA – MARCO POLO

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A DRUGETHEK – EGY FŐNEMESI CSALÁD A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5