A JÁTSZMA

Leírás

„A szerző ebben a regényben túlszárnyalta önmagát.” – Romance. Movies. Books.Átlagos keddnek indult, de örökre megpecsételődött a jövőm.Tizenkét órán át írtam algoritmusokat a világ egyik legnagyobb vállalatának, majd hazamentem, hogy dolgozzak egy szívemnek kedves projekten – az általam ismert férfiak adataiból kikalkuláltam egy képletet, amelynek segítségével a húszas éveim végéig megtalálom a tökéletes partneremet.Aztán egyszer csak egy férfi kopogtatott be hozzám, átadott pár papírlapot, és az egész világ a feje tetejére állt.Kiderült, hogy a számomra eddig ismeretlen apám rám hagyott valamit a végakaratában. Az a „valami” egy profi focicsapat tulajdonjoga volt. Most pedig egy olyan sporttal ismerkedem, amiről korábban még felületes tudásom sem volt – a csapat hátvédjének segítségével, aki épp egy sérülés miatt nem játszhat.Christian Knox eszméletlenül jóképű és magabiztos, bármelyik nőt megkaphatja. Viszont úgy fest, hogy csupán egyetlen nőt akar, és az én vagyok. A képletem szerint azonban ez a férfi egyáltalán nem illik hozzám. Valamint én vagyok a főnöke. Szóval semmiképpen nem kezdhetek ki vele. Helytelen lenne, nem igaz?Valószínűleg igen. De mindenki ismeri a mondást… a tiltott gyümölcs mindig édesebb.Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző könyvei több millió példányban keltek el világszerte. Az írónő most egy olyan történetet mesél el, amelyben a vágy mindent letarol és touchdownnal lopja be magát a szívekbe.„A történet életre kel már a legelső oldalon." – Booktastic Blog„Tökéletes arányban van jelen benne megannyi szívmelengető pillanat, bánat, romantika és testi szenvedély.” – The Lushy Reader„Bella és Christian között elképesztő a kémia!" – A Brunette and Her Books Blog„Magával ragadott ez a letehetetlen könyv.” – Red Cheeks Reads

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,32  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GOT-9 – ARYNNA 1. KÖTET

raktáron

11,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOOTH, GEBRIEL

Kiadó

BG 71 KIADÓ

LASSÚ ÉBREDÉS – SZÖVEG- ZENE-KÉP (INTERAKTÍV ALBUM)

raktáron

12,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEIDL GYÖRGY

Kiadó

KAIROSZ KIADÓ

A JÖVŐ SZÁZAD REGÉNYE II. KÖTET – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR

raktáron

7,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JÓKAI MÓR

Kiadó

KÖNYVTÁRELLÁTÓ NONPROFIT KFT.

FIKCIÓ VAGY VALÓSÁG?

raktáron

13,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOBAY ISTVÁN

Kiadó

LINE DESIGN KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A JÁTSZMA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5