DUNAI II, A PROFI

Leírás

Én az öregfiúkból lettem profi játékos. Harmincnyolc éves voltam, amikor egy ausztriai teremtornán az újpesti veteránokkal futballoztunk, és annyira jól ment a játék, hogy az osztrák másodosztályban szereplő 1. Simmeringer SC szerződést ajánlott nekem. Ami nem sikerült aktív játékosként, az sikerült a visszavonulásom után: hivatalosan is a futballból éltem. Előtte Újpesten papíron a Belügyminisztérium alkalmazottja voltam. Azért kaptam a bérem, mert napi négy órában bejártam a rendőrségre, ahol a nyomozóosztályon üldögéltem.A mi időnkben nem lehetett bevezetni a profizmust, mert azt összeegyeztethetetlennek tartották a szocializmussal. Éppen ezért mi szórakozásként gondoltunk a labdarúgásra, míg a nyugat-európai sztárok hivatásként tekintettek rá. Ez döntött a Bayern München és a Juventus elleni BEK-meccseken? Részben igen.Spanyolországban értettem meg, mi a profizmus, amikor edzőként figyeltem, hogy milyen kőkeményen aprították egymást a játékosok az edzésen. Én olyan közegből jöttem, ahol a hétvégi meccsek előtt már lazítottunk, a spanyolok meg úgy játszottak, mintha az életük múlt volna rajta. Miért? Mert az volt a tét, hogy a hétvégén ki kerül be a kezdőcsapatba. Nekik ez volt a szakmájuk, ezért kapták a pénzt. Ott jöttem rá, hogy a futball nemcsak játék, mint nálunk, hanem szakma. Senkit sem kellett nógatni, senki sem lazsált. Óriási ambíció volt bennünk. Ez az igazi profizmus.Eközben minket amatőrnek hívtak, de profin tudtunk futballozni…

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

36,64  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

OLVASÓNAPLÓ – RUMINI ZÚZMARAGYARMATON

raktáron

6,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAYNÉ BOJCSEV MÓNIKA

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

AZ ELTŰNT VÁROSHÁZA

raktáron

6,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAJNAI ZSOLT

Kiadó

PARNASSZUS KÖNYVEK

VERSENYGÉPEK – AUTÓK ÉS MOTOROK – MATRICÁSFÜZET 36 MATRICÁVAL

raktáron

4,16  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

MINDEN NAPRA EGY MESE

raktáron

18,02  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„DUNAI II, A PROFI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5