Itt az ideje, hogy a nők ledöntsék a maguk által felállított korlátokat.A modern világ tele van kihívásokkal és káosszal. Amikor Louise Hay népszerű motivációs oktató, bestsellerszerző több mint húsz éve először jelentette meg ezt a kötetet, azt tűzte ki célul, hogy minden nőt hozzásegítsen önszeretete, önérzete és önbecsülése megnöveléséhez és így ahhoz, hogy elfoglalhassák az őket valójában megillető helyet a világban. Louise szavai a mai napig mit sem veszítettek érvényükből, és ma talán még mélyebben rezonálnak is rájuk útkereső nőtársaink.Készen állok rá, hogy felismerjem a saját nagyszerűségem. Beállok a más nőket gyógyító nők sorába. Áldás vagyok a bolygónak. Jövőm fényes és gyönyörű.Ennek az úttörő munkának az új kiadása kimerítően tárgyalja a női lét megannyi területét: a párkapcsolatokat, az egészséget, a szexualitást és az anyagi helyzetet. Megkérdőjelezi a nők elé korlátokat állító hagyományos értékrendet, és arra buzdít minket, hogy tudatosan változtatva h hozzáállásunkon, kis és nagy dolgokban egyaránt avassuk ünneppé a női tapasztalást. Louise a tőle megszokott bölcsességgel, mély őszinteséggel és végtelen szeretettel terelget bennünket a belülről fakadó, igazi változás útján. Hiszen belső hiedelmeink, tudatosságunk megváltoztatásával, önbizalmunk fejlesztésével olyan életet élhetünk, amely a valaha volt legproduktívabb, legteljesebb és legizgalmasabb. Ne vesztegesd hát az időt a régi játszmákra, tanuld meg kiaknázni a valódi lehetőségeidet, fejleszd belső erődet és állj a saját lábadra! Szeresd önmagad, és szeresd az életet!Egy okos, erős, dinamikus, rátermett, magabiztos, eleven, éber, csodálatos nő lakozik benned. Engedd, hogy előbújjon. Engedd játszani. Vár rátok a világ!
ELMÚLÁS
9,65 € ÁFA-t tartalmazza
ELIRAMLIK AZ ÉLET... - AZ IGAZI PETŐFI
10,99 € ÁFA-t tartalmazza
ÉLJ AZ ERŐDDEL!
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. PSZICHOLÓGIA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,51 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ÉLJ AZ ERŐDDEL!” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.