MALEVIL

Leírás

– A fickó, aki kifogta Violát, annak rendje-módja szerint kioldotta a farhámszíjakat és a hasló bal oldali szíját, de mert jobboldalt összevissza bogozott zsineget talált szíj helyett, nem győzte tovább türelemmel, és elővette a kését.– Ezt megelőzően pedig leütötte hátulról Peyssou-t – mondtam elcsukló hangon.Akkor vettem észre, hogy Menou, Meyssonnier és Momo ott áll körülöttünk, és hallgatja, amit beszélünk. Mind engem figyeltek. Thomas is, de ő a távolból, fél térden állva. A másikkal Peyssou-t támogatta.– Még csak ez kellett! – sóhajtotta Menou, riadt pillantást vetve maga köré, miközben karon ragadta és óvón magához vonta Momót.Csend támadt. Éreztem, félelem környékez, de egyben kis híján nevethetnékem támadt. Egyedül Isten a megmondhatója, milyen buzgón, milyen szerelmetes vággyal, konok akarással fohászkodtunk mind hozzá a lelkünk mélyén, hogy legyenek más túlélők is rajtunk kívül. Hát most megtudtuk: vannak!Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori francia várkastély – Malevil – vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak újrakezdődő emberi együttműködést.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,07  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KEZDETBEN

raktáron

21,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FORSCHER, CHRISTIAN

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

THE THRONE OF BROKEN GODS – MEGTÖRT ISTENEK TRÓNJA (ÉLDEKORÁLT)

raktáron

25,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NICOLE, AMBER V.

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

KÉT VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR

raktáron

6,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MIKSZÁTH KÁLMÁN

Kiadó

KÖNYVTÁRELLÁTÓ NONPROFIT KFT.

PT.M.LEVEND.SOK SZERET26*32

raktáron

1,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

351114

Kiadó

QX-IMPEX KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MALEVIL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5