MI, EGYÜTT

Leírás

November végén L. Stipkovits Erika 200 db kötetet dedikál, amelyeket az előrendelések beérkezési sorrendjében fogunk postázni. Névre szóló dedikálást a szerző sajnos nem tud vállalni.Fontos: A dedikált példányok kiszállítása később, csak december elején lehetséges!MIT TEHETEK ÖNMAGAMÉRT?MEG KELL BOCSÁTANOM A SZÜLEIMNEK?LÉTEZIK IDEÁLIS TÁRS?HOGYAN SZERESSEM JÓL A GYEREKEM?ÚJRA TUDOM ÍRNI A KAPCSOLATOMA TESTVÉREIMMEL FELNŐTT FEJJEL?Az ismert szakpszichológus, pszichoterapeuta ezúttal az olvasói, kliensei és hallgatói által feltett kérdésekre válaszol a korábbi köteteiből vett idézetek segítségével. Teszi mindezt abban a reményben, hogy olvasás közben ráismerünk saját problémáinkra, elgondolkodunk az életünkön és átfogalmazzuk a boldogságról alkotott képünk. A hozzánk közel állók – gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek, férj, feleség vagy társ – és önmagunk mélyebb megismerésével, őszinte elfogadásával ugyanis mi, együtt tehetünk legnagyobb értékeinkért, a kapcsolatainkért.L. Stipkovits Erika a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója, klinikai szak- pszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében, a „Közelebb Egymáshoz” Kapcsolatterápiás Központ szakmai vezetője. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, kiképző pszichoterapeutája, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, a Személyiségfejlesztők Országos Egyesületének elnöke.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,98  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ALGÍR NYOMORNEGYEDÉTŐL A NOBEL-DÍJIG

raktáron

7,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAGYAR MIKLÓS

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

PAPA, KÉRLEK…

raktáron

11,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VLIET, VAN ELMA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

EXPOSED – KITÁRULKOZVA (VIP 4.)

raktáron

14,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CALLIHAN, KRISTEN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

MENNYEI BŰNÖK 2. – RIVA NŐVÉREK-SOROZAT

raktáron

17,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

R. KELÉNYI ANGELIKA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MI, EGYÜTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5