MINDEN SÖTÉT, CSILLAG SEHOL

Leírás

Stephen King négy hátborzongató elbeszélést tartalmazó kötetének központi témája a bosszú, a megtorlás és az erőszak legkülönbözőbb, akár egészen hétköznapi formái. Az első és leghosszabb történet helyszíne egy nebraskai tanyaház Hemingford Home-ban, ahol a gazda, Wilfred épp azt tervezgeti, miként ölje meg a családi földet egy nagyvállalatnak eladni készülő feleségét. A kisváros King rajongóinak a Végítélet című regényből már ismerős lehet, hiszen az abban szereplő Abigail anya lakott itt, az Az című regényben pedig felnőttkorában Ben Hanscom költözik ugyanide. Az „1922” mesterien adagolja a feszültséget a szörnyű esemény következményeinek poklába egyre jobban alászálló, gyarló központi figura vallomásában. „A dagadt sofőr” történetében egy zárkózott írónő vidéki felolvasóestje után hazafelé tartva lerobban, majd támadás áldozatává válik, hogy végül újabb és újabb váratlan csavarok után jussunk el a horrorisztikus kifejlethez. A „Hosszabbítás jutányos áron” rövid elbeszélésében egy rejtélyes, ördögi figurával kötött üzlet nemcsak megmenti Dave Streetert a halálos kórtól, hanem egy életen át tartó neheztelésért is gazdag kárpótlást ad. Az „Egy jó házasság” főszereplője, Darcy Anderson épp ceruzaelemeket keres a garázsban, ám véletlenül nekiütközik férje egyik dobozának, és leleplezi párja évtizedeken át rejtegetett titkos, borzalmakkal teli életét. Mind a négy írás lebilincselő izgalmakat tartogat, és a szerzőtől jól ismert kíméletlenséggel boncolgatják, vajon meddig mehetünk el szeretteink ellenében. Nem véletlen, hogy a már élő klasszikusnak számító King új kötete Bram Stoker-díjat kapott.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,71  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SOHA NE VEZESS EGYEDÜL! – EZ EGYÜTTMŰKÖDŐ VEZETÉS 10 SZABÁLYA

raktáron

20,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FERRAZZI, KEITH – HILL, PAUL

Kiadó

BOOKLAB

INSPEKTOR SZINDBÁD

raktáron

12,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSABAI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

ITT HALNOD KELL

raktáron

14,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERKESI ZSUZSA

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

SZLOVÉNIA – MARCO POLO

raktáron

12,93  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MINDEN SÖTÉT, CSILLAG SEHOL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5