ÖTVENHÉT LÉPÉS

Leírás

Új sorozat indul Vámos Miklós könyveiből.Karcsú KönyvekPontos történetekAz Ötvenhét lépés Vámos Miklós 2022-ben induló sorozatának első darabja. Olyan művei jelennek meg Karcsú Könyvek összegzőcímmel, amelyek elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek az erre a célra tervezett szilfid kötetekbe. Belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb női kéz is, nemcsak otthon, hanem vonaton, autóbuszon, villamoson, strandon, repülőn, de akár sorban állás idején is. A vastagkönyvfóbiában szenvedő olvasók minden bizonnyal örülnek nekik. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, ezekből a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak.A Karcsú Könyvek sorozatban évente két kötet jelenik meg, a tervek szerint februárban és októberben. Ötvenhét lépésNégy nő és egy kastély sorsa, huszadik század„tudott mondani okosakat, amiből tanultam, nékem ugye szinte semmi iskolám nincs, szóval rám fért, és Gitta méltósága mondta azt is, hogy Iluska, kedves, sose feledje, hogy habár sokan fordítva hiszik, a férfiak fákká válnak lassankint, a nők viszont kövekké, és a fák néha ledőlnek vagy elkorhadnak, de nékünk nőknek mindent ki kell bírnunk”Az Ötvenhét lépés Vámos Miklós legújabb kisregénye. Asszonyok életének végletes összegubancolódása, három nemzedéken át.Az író kiadónknál megjelent kötetei:töredelmes vallomás (2018) Legközelebb majd sikerül (2018)Az isten szerelmére (2019)Jánoska és a Farkas (2019)Hetvenkedő (2020)Dunapest (2020)Apák könyve (2021)Igen (2021)

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,34  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉS A SZERELEM IS…

raktáron

16,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANCAR, DRAGO

Kiadó

METROPOLIS MEDIA

NORA

raktáron

11,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PRYDS HELLE, MERETE

Kiadó

POLAR EGYESÜLET

AZ UDVARI BOLOND SZABADSÁGA – AZ ÉN KOSSUTH KLUBOM 1982-1991

raktáron

8,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSANÁDY LILI

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

A NAPLÓ UTÁN – ANNE FRANK ÉS TÁRSAI SORSA A LÁGEREKBEN

raktáron

11,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VON BENDA – BECKMANN, BAS

Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖTVENHÉT LÉPÉS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5