SÁMÁNRÉVÜLÉSTŐL HARANGZÚGÁSIG – FŰZÖTT

Leírás

" Kevés népnek vannak olyan zavaros fogalmai az eredetéről, mint a magyarnak", írta egykor Lauri Kettunen finn tudós. A magyarságnak az ősi kezdetektől az államalapításig terjedő korai történelmével sokan és sokféleképpen foglalkoztak belföldön és külföldön egyaránt. A közös bennük, hogy lényegében ugyanazokat a forrásokat, nyelvészeti-, régészeti-, újabban genetikai kutatási eredményeket dolgozták fel és mégsem jutottak közös nevezőre: ma sincs egységes, tudományosan megalapozott, világos képünk népünk múltjáról. Városi legendák tömkelege keletkezik, amiknek vajmi kevés köze van a valósághoz. Ez a könyv az elmúlt évtizedek tudományos közléseinek alapján keresztmetszetét nyújtja annak, hol tart a hazai és a nemzetközi tudományosság a magyarság őstörténetének kutatásában.A könyv őszintén kimondott célja, hogy összefoglalja több évtized kutatómunkájának eredményeit, amelyek más aspektusba helyezik a többes honfoglalás elméletét, vagy a törökséghez fűződő sajátos kapcsolatunkat. Szóba kerülnek a finnugor népek közös kulturális és nyelvészeti emlékei, valamint a középkori magyarság nemeseinek és közembereinek eltérő etnikai sajátosságai, párhuzamos történelme. Ez a hiánypótló ismeretterjesztő mű arra törekszik, hogy az olvasó gondolatait a tudományosság keretei közé terelje, hogy közös dolgainkról közös nyelven tudjunk beszélgetni.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

22,52  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÍNSÉGBURGER GAZDAGON

raktáron

10,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FALUDI ZSOLT

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

TRAKTOROK – ZÖRGŐS TEXTILKÖNYV

raktáron

8,35  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

AZ ÖRÖM SÚLYA – PAPNAK LENNI NAPJAINKBAN

raktáron

6,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FRANÇOIS POTEZ, PÉRE

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

LEVELEK MORITZ SZEPSHEZ 1882-1888

raktáron

14,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HABSBURG RUDOLF

Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SÁMÁNRÉVÜLÉSTŐL HARANGZÚGÁSIG – FŰZÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5