SÓ, ZSÍR, SAV, HŐ

Leírás

Samin Nosrat másodéves egyetemistaként került kapcsolatba a főzéssel, amikor Kalifornia egyik emblematikus éttermében, a Chez Panisse-ban kezdett dolgozni, ahol a ranglétra összes fokát végigjárva séf lett. Azóta a főzés a szenvedélye, akármerre járt a világban, Japántól Mexikóig, Olaszországtól Amerikáig az ízek titkát kutatta, és azt tapasztalta, hogy az ételt négy elem tesz tökéletessé vagy tesz tönkre: a só, a zsír, a sav vagy a hő.A só, ami felerősíti az ízeket, a zsír, ami ízt ad és állagot képez, a sav, ami egyensúlyba hozza az ízeket, és a hő, ami végső soron meghatározza az ételek állagát.Samin Nosrat könyvének első fele olyan, mint egy profi főzőtanfolyam, a második részében található több mint 100 recept elkészítésével pedig kipróbálhatjuk a tanultakat. Samin Nosrat amerikai séf és gasztronómiai író – egyesek szerint „a következő Julia Child” – 2000 óta foglalkozik hivatásszerűen főzéssel. 2017-ben megjelent Só, zsír, sav, hő című első könyvét, melyen 14 évig dolgozott, számos díjjal jutalmazták, a The Times Az év szakácskönyvének választotta. A belőle készült négyrészes sorozat a Netflixen látható.„Számomra az egyetlen ember, aki megfejtette a gasztronómiai mátrixot, Samin Nosrat. Egy igazi, sallangmentes gasztrozseni. Ha egyetlenegy gasztrosorozatot nézel a Netflixen, legyen ez. Ha egyetlen szakácskönyved van otthon, legyen ez, és ígérem, megtanulsz főzni!”Wossala Rozina étteremtulajdonos, gasztronómus

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

39,42  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FÜLTANÚKÉNT A VADONBAN – AZ ÁLLATOK TITOKZATOS NYELVE

raktáron

21,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUMANN, GEORGE

Kiadó

CORVINA KIADÓ

PRAISE – DICSÉRJ

raktáron

15,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CATE, SARA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

OLASZ ZSEBSZÓTÁR

raktáron

7,46  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LINGEA KFT.

COLTON – A HATALOM ÁRA

raktáron

18,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOLMES, K. M.

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SÓ, ZSÍR, SAV, HŐ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5