A MEGBÉKÉLÉS KORA – GRÓF ANDRÁSSY GYULA 2.

Leírás

Bakóczy Sára a nagy sikerű Délibábok kora után az önállóan is olvasható A megbékélés kora című regényében 1863-tól 1867 júniusáig, a kiegyezésig és I. Ferenc József magyar királlyá történő koronázásáig követi nyomon az előző kötetben megismert hőseinek, Andrássy Gyula grófnak és Ferenczy Idának a sorsát, és zárja le kettejük történetét.Ferenczy Ida a történettudomány által azóta is tisztázatlan körülmények között Erzsébet császárné, „Sisi” felolvasóhölgye lesz. A Deák Ferenc által vezetett Felirati Pártot támogató Andrássy azonnal meglátja a pozícióban rejlő lehetőségeket, és arra kéri Idát – aki számára még mindig nem közömbös a gróf –, hogy támogassa a magyar ügyet.Miközben a Hofburg intrikáival és magyarellenességével küzdő Ida őszinte barátságot köt a császárnéval, Magyarországon makacs politikai küzdelem folyik a konzervatívok, a mérsékeltek és a radikálisok között, mely utóbbiak sorra elbukó összeesküvései, akciói sokukat a bitófa árnyékába sodornak.Bécsi udvar, Pest-Buda, Kecskemét, a Hofburg palotája, aszály sújtotta búzamezők, előkelő pesti szalonok és feslett mulató, az Angol Királynő Szálló és vidéki kastély Terebesen, függetlenségért meghalni kész forradalmárok és a békés, gyarapodást hozó, polgári életért megbékélni kész kiegyezéspártiak: a regényben megfestett színes tabló átélhető módon mutatja be, mennyi küzdelem kellett ahhoz, hogy a józan ész szavát követve végül bekövetkezzen a megbékélés kora.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,52  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CASSI – A MAJDNEM IGAZI GURU

raktáron

15,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SWANBERG, JOHANNA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

VÉNIA

raktáron

11,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SÁRA-CSOMBOR RITA

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

HOWARDS END – SZELLEM A HÁZBAN

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FORSTER, E.M.

Kiadó

MEN? KÖNYVEK

NOBILIS INGENIO – JANUS PANNONIUS KÖLTÉSZETE

raktáron

7,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANKOVITS LÁSZLÓ

Kiadó

XANTE LIBRARIUM KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A MEGBÉKÉLÉS KORA – GRÓF ANDRÁSSY GYULA 2.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5