Helytartó
AZ EZREDESNÉ 6,92 € ÁFA-t tartalmazza
Back to products
AMERIKAI PASZTORÁL
AMERIKAI PASZTORÁL 12,83 € ÁFA-t tartalmazza

AMI KÉK LESZ

Leírás

Székelyhidi Zsolt előző két verskötete, a Csurom és a Színült, melyek szintén a Parnasszus Könyvek sorozatban jelentek meg, egy újragondolt szerelmi lírát vázoltak fel sok utazással, a kék tengerrel, egzotikus nyaralásokkal és persze a szükségszerűen mindig megjelenő otthonképpel, ami az utazások lezárásaként – mintegy bezárva a kört – a megnyugvást, csendet biztosítja a költő és párja életében.Az Ami kék lesz című kötet ebből a szerelmi lírából mozdul el, ha úgy tetszik, zárul (másképpen) vissza egy filozofikusabb és ezáltal mindenképpen magányosabb(nak tűnő) költői világba, ahol a szerelem mint a világot láthatatlanul mozgató mellékszál jelenik meg. A versek szempontjából tehát sokkal fontosabbak a költőben az érzelmek ellen is dolgozó, azokkal párhuzamosan induló-érkező világértelmezések. Ám ezek a meglátások, gondolatok újra meg újra feloldódnak, absztrachálódnak bizonyos színekben (a kék minden árnyalatában vibráló tengerhez is visszanyúlva), így az értelem végsősoron újra alárendelődik az érzelmeknek. A színekkel, illetve a színek hiányával, a lira „színeváltozásaival” eljátszó szövegek az együttlét más dimenzióiban járnak, ahol a fizikális kontaktus háttérbe szorul, és megmutatkozik a belső, a valóságtól mégiscsak elzárt költőlélek.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

4,95 € ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A BETOLAKODÓ – AZ ÉN HÁZAM, AZ ÉN ELLENSÉGEM

raktáron

13,85 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

MESÉL AZ ERDŐ – A VARÁZSLÓKRÓL

raktáron

8,33 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WOLF, TONY

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

ÓHAJ-SÓHAJ KIRÁLYLÁNY – NYELVKINCSTÁR – TÖRTÉNETTEL ÉS FELADATOKKAL

raktáron

4,72 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KNÉZICS ANIKÓ-KOVÁCS ATTILA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A VILLA LÁNYAI

raktáron

18,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JACOBS, ANNE

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„AMI KÉK LESZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5