CSAK ASSZONY NE VOLNA A VILÁGON

Leírás

"Kincs István (1867-1942), Kőszeg város választott plébánosa a XX. század első harmadában. Papi működése mellett politikai és gazdasági tevékenységet folytatott, alapított takarékpénztárat, borforgalmazó szövetkezetet, könyvkiadót, és sétabotgyárat is. Utazásai során eljutott a Szentföldre és az Amerikai Egyesült Államokba is…Nagyjából fél évszázados szépírói működése során ontotta magból a regényeket, elbeszéléseket, úti beszámolókat és iskoladrámákat. Saját korában a „katholikus széppróza megteremtőjeként” ünnepelték, de a második világháború után – aktív politikai nyomásra – „elfelejtődött”.Pedig didaktikus szándéktól mentes, nyelvezetében és hangulatában jellegzetesen nyugat-dunántúli novelláinak ízes humora a mai napig sem veszített erejéből. Sőt……Van azután egészséges humora, mely, miként a tavaszi napsugár, vidám, játszi fénnyel aranyozza meg elbeszéléseit, s ez annál jobban esik, minthogy már-már belefárad és elfásul az ember lelke attól a pesszimisztikus, filo­zofáló, vagy cinikus hangtól és világnézettől, mely a modern novellisták jellegzetes sajátsága. Főérdeme azonban nyelve: zengzetes, zamatos, tőrőlmetszett ­magyar nyelv, melynek hasonlatai, jelzői, képei mind megannyi drágagyöngyök a népnyelv tengerének előttünk ismeretlen mélységeiből kihalászva…(Magyar Szemle, 1900. november) …s ezek a népnyelvből kihalászott csodák még sokkal izgalmasabbak lehetnek a mai olvasó számára, hiszen az elmúlt száz év nem csak a magyar nyelvet, de a társadalmi viszonyokat, s az értékrendeket is többszörösen átformálta. Egészen különleges, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt évszázadnál is hosszabb időben.Ennél csak az különösebb, hogy mennyi minden nem változott meg!Grozdits Károly, a kötet szerkesztője"

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,51  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

REJTETT KÉPEK 11. – VÍZI KALANDOK ÉS SOK MÁS FEJTÖRŐK

raktáron

3,92  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KLETT KIADÓ

TAKARÍTSUNK OKOSABBAN – A VILÁG LEGJOBB PRAKTIKÁI ÉS RECEPTJEI

raktáron

12,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHMIDT, ANKE

Kiadó

CSER KIADÓ

A SZERELEM JELEI 3.

raktáron

11,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MORISITA SZUU

Kiadó

GABO KIADÓ

SZALAMANDRÁK ÉJSZAKÁI

raktáron

8,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÁRTON EVELIN

Kiadó

BOOKART KIADÓ, CSÍKSZEREDA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„CSAK ASSZONY NE VOLNA A VILÁGON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5